Marad a televíziónézés

SZ. N. T.SZ. N. T.
Vágólapra másolva!
2007.11.13. 23:09
Címkék

Bár az angol válogatott szombaton nem lép pályára, a szigetországi szurkolók tévékészülékeik előtt töltik az estét. Londontól Newcastle-ig mindenki az Izrael–Oroszország selejtezőt figyeli majd, és a hazai együttesnek szorít.

De nemcsak a drukkerek teszik ezt, hanem az angol nemzeti együttes tagjai is.

„Nem lesz kellemes program, de az Izrael–Oroszország mérkőzést nézem szombat este – mondta Micah Richards, a Manchester City válogatott védője. – Muszáj ott ülnünk a képernyő előtt, és nem tehetünk mást, mint reménykedünk és imádkozunk, hogy Izrael szerezzen pontot a találkozón.”

Érthető is a nagy izgalom, hiszen az angolok sorsa a moszkvai 2–1-es vereség óta a riválisok kezében van, és ha az oroszok a megszerezhető hat pontból mindet begyűjtik, Steve McClaren együttese búcsút inthet a 2008-as Európabajnokságnak.

Tetézi a szigetországiak gondjait, hogy az izraeli válogatott egyik legjobbja, az angliai kötődésű, Liverpoolban játszó Josszi Benajun izomhúzódása miatt nem játszhat, s az sem pozitív előjel, hogy a közel-keleti együttesnek már matematikai esélye sincs a kvalifikációra. Az orosz válogatottnak viszont annál inkább, és a „szbornaja” futballistáit doppingolhatja a fejenként százezer font (36 millió forint) is, amelyet Roman Abramovics arra az esetre helyezett kilátásba, ha legyőzik az izraeli együttest. Állítólag Roman Pavljucsenkóék az angolok elleni győzelem után is kaptak egyenként 50 ezer fontot (18 millió forint) a Chelsea tulajdonosától, aki utólag cáfolta az értesüléseket, jelezve, hogy az Orosz Labdarúgó-szövetségnek fejlesztési és utánpótlás-nevelési célokra utalt 40 millió dollár (7 milliárd forint) szolgáltatta az alapot a bulvárlapok híreszteléseihez.

Természetesen lehet, hogy siker esetén csurran-cseppen a 40 millió dollárból a játékosoknak is, de ezt nem kötik az újságírók orrára. Mint ahogy az angol szövetség elöljárói sem verték nagydobra, szándékukban áll-e anyagilag is dotálni az izraeli labdarúgók erőfeszítéseit.

Legfrissebb hírek

Vladimir Radenkovics: Sokkterápia volt, hogy kicseréltem a teljes védelmet

Labdarúgó NB I
1 perce

Úszás: Kós Hubert világcsúccsal nyerte a 100 hátat, ő az összetett győztes!

Úszás
11 perce

Tiago Goncalves bizonyítaná a liláknak, hogy megérte őt pénzért szerződtetni; Mbappé és Yamal külön csatáját hozhatja az idény első el Clásicója

E-újság
7 órája

Futballgála – Somogyi Zsolt jegyzete

Spanyol labdarúgás
8 órája

Kézilabda-forradalom – Ballai Attila publicisztikája

Kézilabda
8 órája

Vasárnapi sportműsor: Real Madrid–FC Barcelona, Mexikóvárosi Nagydíj

Minden más foci
8 órája

Ötödik lett a Tuxera Aquaprofit Nagykanizsai Sakk Klub a klubcsapatok Európa-kupáján

Egyéb egyéni
8 órája

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól és kilenc gólpassz Norvégiában

Kézilabda
8 órája
Ezek is érdekelhetik