Végre egy igazi döntő!

BÁLINT MÁTYÁSBÁLINT MÁTYÁS
Vágólapra másolva!
2007.11.11. 23:03
Címkék
A női teniszidény utolsó mecscse hozta talán az egész év legjobb teniszét. Justine Henin maratoni küzdelemben, sokáig emlékezetes találkozón győzte le Marija Sarapovát.

A mögöttünk hagyott tenisz évad négy Grand Slam-tornájának döntője nem volt épp emlékezetes: mind a négy meccs két szettben eldőlt, és egy árva 6:4-es játszma volt a legszorosabb Venus Williams és Marion Bartoli között a wimbledoni fináléban. A WTA-világbajnokság fináléja Justine Henin és Marija Sarapova között azonban kárpótolt mindannyiunkat az egész éves ásítozásért.

Óriási mérkőzés volt. Pedig a vb-címvédő Henin – akárcsak a hárommillió dolláros madridi torna eddigi, így is szettveszteség nélkül nyert meccsein – Marija Sarapova ellen sem játszott tökéletesen. Adogatásai erősen döcögtek, egyik furcsa hiba hibát követte a másik, és még védjegyszerű fonák keresztütései is cserbenhagyták néha. Így ment ez persze korábban is, csakhogy – ellentétben a korábbi napok mérkőzéseivel Ana Ivanovics vagy épp Marion Bartoli ellen – most olyasvalaki állt a háló túloldalán, aki ellen az ipari menynyiségű rontás már nem fér bele a meccsbe. Sarapova ugyanis egyike annak a legfeljebb négy teniszezőnőnek a világon, akik játékban és mentálisan is elég erősek ahhoz, hogy ki tudják használni Henin megingásait. Az orosz szépség keményen, agresszívan teniszezett, jól adogatott és kemény ritörnökkel is bombázta Henint, akinek főleg az első adogatásai sikerültek meglepően harmatosra. A belga azonban maga is szívósan támadott, és tartani tudta a lépést ellenfelével (még brékelőnybe is került az első szettben, bár megőrizni nem tudta), és csak az első felvonás végén, Sarapova nyolcadik szettlabdája után adta meg magát – a világelső csak abban az egy játékban négy kettős hibát ütött…

A küzdelem a második szettben sem hagyott alább: a kissé fáradó orosz (hiába, nyár óta nem teniszezett végig egy hetet) valamennyit visszavett a tempóból, így Henin 5:4 után már a szettért adogathatott, ám természetesen eleget rontott ahhoz, hogy a hol bátran, hol váratlanul türelmesen teniszező Sarapova kiegyenlítsen. Ám a világelső ismét brékelt, és 6:5 után, adogatásait és tenyereseit is megtalálva már magabiztosan húzta be a második szettet. És 2 óra 18 percnyi, az alkalmankénti rontásokat leszámítva parádés tenisz után tehát kezdődhetett minden elölről.

Ám ekkor már látszott, a belga nemcsak magára talált, de erővel is jobban bírja a csatát. Ennek megfelelően brékelőnybe is került, és már 3:1-re vezetett, amikor az egyébként is óriási küzdőszelleméről nevezetes Sarapova még egyszer összekaparta magát, és összeszorított fogakkal, maratoni játékok után (közben ápolást is kérve) kiegyenlített. Ez azonban minden tartalékot kivett az oroszból, aki végül egy kettős hibával veszítette el ismét adogatójátékát. Minden oroszok sztárja ezután is rettenetesen igyekezett (bár a labdamenetek között úgy tűnt, azonnal összeesik a fáradtságtól), de ez is csak arra volt elég, hogy 5:3 után, saját adogatásánál négy meccslabdát is hárítson az ekkor már fölényben lévő (bár természetesen továbbra is ingatag) Henin ellen. Ötödszörre azonban elfogyott az ereje – a hálóba tett egy rövidítést, így 3 óra 24 perces küzdelem, és az év egyik legjobb mérkőzése után Justine Henin megvédte világbajnoki címét.

Legfrissebb hírek

Szerb Kupa: FK Vojvodina–Topolyai SC

Minden más foci
21 perce

Jól kezdett, de kiesett Bondár Anna a római tenisztornán

Tenisz
25 perce

Megvan a következő állomása a norvég kéziválogatottól 15 év után távozó sikerkapitánynak

Kézilabda
51 perce

Férfi kézilabda Eb-selejtező: Szlovákia–Magyarország

Kézilabda
59 perce

Jövőre visszatér Stéphane Peterhansel a Dakar ralira

Egyéb autó-motor
1 órája

Ki kicsoda? Íme, a Formula–1-es csapatok kulcsfigurái

Képes Sport
1 órája

Újra edzésbe állt az egy hét alatt kétszer műtött Pászka Lóránd

Labdarúgó NB I
1 órája

A férfiak a spanyolokkal, a nők a görögökkel egy csoportban a vízilabda-vb-n

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik