Megint erőtlen volt a Barca

SZ. N. T.SZ. N. T.
Vágólapra másolva!
2007.11.11. 00:02
Címkék

A madridi külvárosi együttes, a Getafe az utóbbi időben előszeretettel alkalmaz olyan vezetőedzőt, aki korábban a Barcelona futballistája volt. Két évig, 2005 és 2007 között a német Bernd Schuster irányította a gárdát, majd miután ő a nyáron átült a Real Madrid kispadjára, a dán Michael Laudrup érkezett a helyére. Érdekesség, hogy ők ketten ugyanebben a sorrendben játszottak a Barcelonában is, míg előbbi 1980 és 1988 között, utóbbi 1989 és 1994 között tartozott a katalánok keretéhez. De nemcsak emiatt ígérkezett pikánsnak a Getafe–Barcelona bajnoki, hanem azért is, mert a legutóbbi szezonban a kiscsapat igencsak megtréfálta nagyobb nevű riválisát a Spanyol Kupa elődöntőjében. Ronaldinhóék hiába nyertek hazai pályán 5–2re (a meccsen Lionel Messi emlékezetes gólt szerzett a félpályáról indulva), a visszavágón csodát tettek a „kék-fehérek”, és 4–0-s győzelmükkel bejutottak a fináléba. A Barca tehát készült a visszavágásra, a reváns azonban nem sikerült, mert végig enerváltan játszott, teljesítményét az szemlélteti a legjobban, hogy a szünet után valamirevaló kapura lövése sem volt. Frank Rijkaard a fiatalítással is megpróbálkozott, a második félidőben a szürkén játszó Ronaldinho, Lionel Messi kettős helyett a Giovani dos Santos, Bojan Krkic duót küldte be, de az ifjak sem tudtak csodát tenni: a Getafe taktikus játékával megérdemelten nyert 2–0-ra.

Legfrissebb hírek

Litvániában kapott ki a címvédő a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
6 órája

NB I: csökkent a becsült érték, nőtt a játékoseladásból származó bevétel; Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

E-újság
7 órája

Egy 90. percbeli fejessel gyűrte le az Osasuna odahaza a Getafét

Spanyol labdarúgás
7 órája

Szombati sportműsor: a Debrecen dán, a Győr román riválist fogad a női kézi BL-ben

Minden más foci
7 órája

Kár volt – Szöllősi György jegyzete

Minden más foci
7 órája

Varga-betű – Deák Zsigmond publicisztikája

Magyar válogatott
7 órája

Semenyo vezérletével, látványos gólokkal fordított a Bournemouth

Angol labdarúgás
7 órája

Először nyert kapott gól nélkül a Ligue 1-ben az újonc párizsi csapat

Francia labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik