Turi György a Kovács Ágnest cáfoló Tiszeker Ágnest cáfolja

Vágólapra másolva!
2007.11.09. 22:20
Turi György, a Kőbánya SC vezetőedzője, Kovács Ágnes mestere szerint több ponton sem állják meg a helyüket azok az állítások, amelyekkel Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője reagált az olimpiai bajnoknő kijelentéseire, így arra, hogy félrevezették őt a MACS doppingellenőrei.
Vajon mikor versenyezhet legközelebb Kovács Ágnes?
NS-archív (Török Attila )
Vajon mikor versenyezhet legközelebb Kovács Ágnes?
Vajon mikor versenyezhet legközelebb Kovács Ágnes?
NS-archív (Török Attila )
Vajon mikor versenyezhet legközelebb Kovács Ágnes?

Turi péntek este az MTI-nek nyilatkozva először is értetlenségének adott hangot, amiért a Kovács Ágnestől vizeletmintát vevő ellenőrök különböző időpontokat tüntettek fel azokon a nyomtatványokon, amelyek az október 30-i sikertelen mintavételi eljárásról, illetve a doppingmintavétel megtagadásáról készültek. Előbbi jelentésen reggel 8:05 óra szerepel, utóbbi nyilatkozaton 8:10 óra - mondta az edző, aki szerint az ellentmondásos időpontmegjelölés azt sugallja - tévesen -, mintha két vizsgálatról lenne szó.

Turi azt sem érti, miért szerepel a nyilatkozatban az, hogy a mintaadási kötelezettség megtagadása "megfelelő indoklás hiányában doppingvétségnek minősül", amikor Kovács Ágnes indokolt.

"Tiszeker Ágnes szerint a helyszínen nem derült ki, hova hivatalos Kovács Ágnes, miközben segítőinek többen és többször is elmondtuk, hogy versenyzőnket mint UNICEF-követet Roger Moorék a Hiltonba várják 9 órára, ezért kell sietnie, s az edzés vége előtt távoznia az uszodából. Nemcsak hogy volt indok tehát, amit megosztottunk velük, de még tanácsot is kértünk, és azt a választ kaptuk, hogy az indok megfelelő, Áginak nem lesz belőle problémája. Mi ebben a tudatban írtuk alá a nyilatkozatot, vagyis részükről megtévesztés és tévedésbe ejtés történt."

"Az sem felel meg a valóságnak - folytatta Turi György -, hogy nem kértük meg a doppingellenőröket, kísérjék el Kovács Ágnest későbbi mintaadás céljából az ünnepségre, csak éppen nem Ági kérte ezt, hanem én, mert nekem jutott az eszembe, hogy jó lenne, ha a hivatalos programján ott lennének az ellenőrök is, éppen azért, hogy ne legyen baj a dologból."

Kovács Ágnes október 30-án versenyen kívüli, előre be nem jelentett doppingellenőrzés során 25 ml mennyiségű mintát szolgáltatott, mely az előírt minimummennyiséget (75 ml) nem érte el, és doppingellenőrzés céljából nem volt elfogadható. Ezt követően a további mintaszolgáltatást a sportoló, hivatalos elfoglaltságával indokolva megtagadta, és a megtagadás tényét írásban elismerte.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik