Tiszeker Ágnes: Figyelni kell a doppingtilalmi listára és a holléti szabályra!

Vágólapra másolva!
2025.01.09. 13:17
Tiszeker Ágnes a doppingszerek és -módszerek új tiltólistájának alapos ismeretére hívta fel a figyelmet (Fotó: Török Attila)
A doppingszerek és -módszerek január elsejétől érvényes új tiltólistájának alapos ismeretére és a holléti információszolgáltatás előírásainak betartására figyelmeztetett az MTI-nek adott csütörtöki interjúban a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője.

Tiszeker Ágnes előrebocsátotta, hogy a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) évente megújuló, és a MACS honlapjára is felkerült listájában nagyon kevés a változás 2024-hez képest, de azért vannak figyelemre méltó újdonságok.

„Az alapcsoportok nem változtak, amit eddig nem lehetett szedni, azt továbbra sem szabad, de a friss lista jobban igyekszik igazodni a valós egészségügyi terápiás helyzetekhez” – mondta a MACS első embere, aki úgy fogalmazott: „Sokat okosodott a rendszer, így például az asztma elleni szereket már rég levették a tilalmi listáról.”

Kiemelt helyen szerepelnek ugyanakkor a kábító fájdalomcsillapítók, így a 2024. január elsejével a versenyen tiltott szerek közé került tramadol.

„Ez nem változott, de immár nagyon ügyelnek a különböző ilyen szerek versenyen kívüli használatára. Ott még egyelőre nem szankcionálják, de már figyelik – jelentette ki Tiszeker Ágnes. – Szerencsére Magyarországon ezzel sok gondunk nincsen, de például az Egyesült Államokban rengeteg probléma van a kábító fájdalomcsillapítók szedésével.”

Változott a helyzet ugyanakkor a béta-blokkolókat illetően.

„Már közel sincs akkora szerepük, mint régen volt. Persze vannak sportágak, mint a sportlövészet, az íjászat, amelyekben változatlanul fennmaradnak a tiltólistán, egyelőre szó sincs a levételükről. Ám mostanra a WADA is elfogadta, hogy a sí, a hódeszka, a síugrás, a síakrobatika, ahol én komoly teljesítményfokozó használatot nem láttam soha, olyan sportok, amelyekben a béta-blokkolók már nem tiltottak” – mondta a MACS vezetője.

Ami a holléti szabályokat illeti, a vonatkozó előírások teljesítésére kötelezett sportolóknak az idei első negyedévre vonatkozóan már a múlt esztendő végéig fel kellett tölteniük a kötelező adatokat, mulasztás esetén január elsejétől már büntetni is lehet érte - hívta fel a figyelmet Tiszeker Ágnes kiemelve, hogy a holléti információk az edzésidőkre, az edzéshelyre, a versenynaptárra vonatkoznak, illetve azt is rögzíteni kell, hogy naponta mikor van az az egyórányi idő, amikor a versenyző elérhető reggel hat és este 11 óra között. 

„Változatlanul érvényes, hogy ha a sportoló nincs ott, amikor a doppingellenőrök keresik, az baj, s ha tizenkét hónapon belül három úgynevezett sárga lapos figyelmeztetés van, akkor bizony büntetést lehet érte kapni. Emiatt tiltottak el tavaly egy magyar vívót két évre, aki így nem lehetett ott a párizsi olimpián” – mondta a nemzeti doppingellenes szervezet vezetője utalva a párbajtőröző Kun Anna esetére.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik