Sikertelen bemutatkozás

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2007.11.08. 00:02
Címkék

Szokatlanul kemény mérkőzést játszott Európa hajdani sztárcsapata ellen a magyar bajnokság tavalyi hatodik helyezettje, a Zala Volán. A szlovákok a kilencvenes években kétszer is elhódították a legrangosabb európai klubtrófeát, tavaly pedig a most már a nyíregyházi férficsapatnál edzősködő Déri Csaba vezetésével szereztek ezüstérmet hazájuk bajnokságában. Már az első félidőben eldöntötte a mérkőzést a rózsahegyi csapat, amely gyakorlatilag átrobogott a zalaegerszegieken. A palánkok alatt a szlovákok centerei rengeteg lepattanót szedtek, amelyekből gyorsan indíthattak, s szereztek könnyű kosarakat. A játékvezetők működése kedvezett a hazai játékfelfogásnak, ennek bizonyítéka a személyi hibák 23:8-as aránya.

A csarnokot megtöltő szurkolóserege előtt a három lengyel válogatottal és három idegenlégióssal felálló házigazda az elejétől kezdve magához ragadta a kezdeményezést a Szeged ellen. A mérkőzés alakulását eleve meghatározta, hogy a szegediek nyolc, nemzetközi színtéren is bizton bevethető játékosából ketten – a talpsérüléssel bajlódó csapatkapitány, Fürész Emőke és az Achilles-ín-sérüléssel küszködő Török Szilvia – nem is utaztak el a társakkal Lengyelországba. A gorzówi csapatban tízen már az első negyedben pályára léptek, a magyarok csupán az első negyedben tartották a lépést. A hazaiak fokozatosan elhúztak, ám a hajrában akár szorosabbá is tehették volna az eredményt a csongrádiak.

Legfrissebb hírek

DVSC: Domingues akár a Konferencia-liga döntősénél is kiköthet – NS-infó

Labdarúgó NB I
12 perce

Damir Krznar: Harcosokat akarok látni a pályán!

Labdarúgó NB I
32 perce

Guatemala legyőzésével jutott tovább Panama az Arany-kupában

Minden más foci
47 perce

A Bayern szögletgólját elvette a VAR, de így is nyertek Kane-ék a Boca ellen

Klub-vb
1 órája

Boczkó Gábor: Már nem Európa a legdominánsabb földrész

Egyéb egyéni
1 órája

Utána az özönvíz – Bodnár Zalán jegyzete

Minden más foci
2 órája

Hetvenéves Michel Platini: klasszis támadóból szenvedélyes borász

Minden más foci
2 órája

Damir Krznar: Harcosokat akarok látni a pályán; Boczkó Gábor szerint a jó vb-szerepléshez rendet kell rakni a fejekben

E-újság
9 órája
Ezek is érdekelhetik