Hűvös norvég elegancia

VOLESZÁK GÁBORVOLESZÁK GÁBOR
Vágólapra másolva!
2007.11.08. 00:02
Címkék
A BL keddi játéknapjának legnagyobb szenzációját a norvég Rosenborg szolgáltatta: a csapat a két héttel korábbi hazai sikere után idegenben is 2–0ra győzött a Valencia ellen. Csak álmélkodhatunk, mert nem láttunk még egyetlen norvég csapatot sem olyan jól játszani, mint Trond Henriksen gárdáját a spanyolok elleni második meccsen.

Spanyol blama – norvég öröm: a Rosenborg Valencia elleni 2–0-s győzelmével megőrizte második helyét a Bajnokok Ligája B-csoportjában.

„Elégedett vagyok a három ponttal, de még nem jelenthetjük ki biztosan, hogy kiharcoltuk a továbbjutást – szerénykedett a mérkőzés után Trond Henriksen, a Rosenborg újdonsült vezetőedzője, majd rögtön hozzátette: – De óriási lépést tettünk felé!”

A BL-csoportkör sorsolásakor még senki sem gondolta, hogy a norvég együttes négy forduló után az angol Chelsea mellett a másik legfőbb esélyes lesz a továbblépésre. A Rosenborg – két héttel ezelőtti diadalán felbuzdulva – győzelmi reményekkel utazott Valenciába.

„A mérkőzés előtti sajtótájékoztatón azt mondtam: mindent el tudok képzelni, még azt is, hogy nyerünk – mondta a keddi győzelem után Trond Henriksen. – Persze nem kérkedni akartam, a döntetlennel is kiegyeztünk volna, ám a hazaiak egyáltalán nem győztek meg, az összecsapás nagy részében gyáván játszottak, ellenben mi remekül teljesítettünk, és megérdemelten nyertünk.”

A szakember nem győzött büszkélkedni a lefújáskor, hogy csapata újfent bizonyította, méltán tagja a Bajnokok Ligája mezőnyének.

Kérdés: hogyan tudja ezt elérni?

A hét végén befejeződött norvég bajnokságban ugyanis csak bukdácsolt, és végül ötödik lett. A trondheimi székhelyű együttes a nemzetközi kupaporondon jelentéktelen szereplőnek számít (egyetlen valamirevaló sikerre sem futotta erejéből), a Valencia ugyanakkor három VVK-, illetve UEFA-kupa-, két európai Szuperkupa- és egy KEK-győzelemmel büszkélkedik. Nem beszélve arról, hogy a spanyolok jelenlegi játékoskerete is sokkal erősebb, mint keddi legyőzőjéé.

Mégsem az északiak, hanem ők állnak a csoport utolsó helyén…

„Ötven esztendeje figyelem a norvég futballt, de hazai csapatot ilyen jól játszani még sosem láttam – mondta Kare Torgrimson, a német Kicker norvégiai tudósítója. – Ezen az estén minden sikerült a Rosenborgnak. Nem túlzok, ha azt mondom, a négy nullás győzelem sem lett volna érdemtelen.”

Kare Torgrimson szerint a jelenkori siker záloga az újonnan kinevezett edző, Trond Henriksen.

„Knut Törumnak távoznia kellett, mert a bajnokságban nem ment a csapatnak – szögezte le a szakíró. – Igaz, a BLcsoportkör első három fordulójában vele is jól szerepelt az együttes, de az eléggé esetleges volt. A Rosenborg az esélytelenek nyugalmával vágott neki a sorozatnak, senki sem várt kiugró eredményeket tőle, aztán valahogy mégis jöttek… Knut Törum pedig ment, és utódja, Trond Henriksen új szellemiséget honosított meg a csapatnál. Több mint tíz évig volt a Rosenborg labdarúgója, ért a futballisták nyelvén, belehajszolja őket a győzelembe.”

Az igazi örömünnepre azonban még várnak Trondheimben, a szokásosnál visszafogottabban szemlélik csapatuk szárnyalását. Kare Torgrimson is nyugalomra intett, amikor a továbbjutásról faggattuk: „Csak akkor sikerülhet, ha marad még az önbizalomból!”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik