Ajándék ez a siker

BÁLINT MÁTYÁSBÁLINT MÁTYÁS
Vágólapra másolva!
2007.11.08. 00:02
Címkék
Justine Henin már a második magabiztos győzelmén is túl van az évadzáró madridi WTAvilágbajnokságon, míg Ana Ivanovics kissé nehezebben nyert – de sokkal jobban örült neki. Serena Williams térde ellenben mindössze egy szettet bírt ki.

Jól sikerült Ana Ivanovics születésnapja: a szerbek üdvöskéje kedden töltötte be huszadik életévét, és ugyanezen a napon, lapzártánk után játszotta első mérkőzését a madridi WTA-világbajnokságon.

Ivanovics a Vörös csoport második találkozóján az első szettben állva hagyta az orosz Szvetlana Kuznyecovát, akinek összesen háromszor vette el az adogatójátékát ebben az időszakban. Mi több, Ivanovics a 6:1-re nyert első felvonás után már a második játszmában is 3:0-ra vezetett, amikor ellenfele összekapta magát, és a következő hétből hat játékot megnyerve kiegyenlített.

Ez igencsak jót tett a találkozónak, a döntő játszma már remek teniszt hozott – leszámítva Kuznyecova első, csúnyán elbukott adogatójátékát. Az orosz egyenlíteni tudott, és 5:5 után már ő jutott két bréklabdához, ám Ivanovics mindkettőt hárította. Ettől pedig annyira lendületbe jött, hogy – Kuznyecova szervájából – nullára nyerte meg a következő játékot, s vele 6:1, 4:6, 7.5-re a meccset is.

„Kemény, megterhelő mérkőzés volt, és nagyon örülök, hogy sikerült győznöm – ennél szebb ajándékkal nem is lephettem volna meg magam – mosolygott a meccs után Ivanovics, aki lapzártánk után a szlovák Daniela Hantuchovával csapott össze.

A szerdai programot azonban még Justine Henin kezdte, aki a Sárga csoportban még annyi esélyt sem adott a szerb Jelena Jankovicsnak, mint egy nappal korábban Anna Csakvetadzénak. Az orosz legalább a második szettben megszorongatta kicsit a világelsőt, míg Jankovics öszszesen négy játékot tudott nyerni ellene. Szegény szerb rengeteget hibázott (mondjuk Henin sem játszott épp tökéletesen), így esélye sem volt elkerülni a vereséget. Pedig kissé már elege lehet belőlük: a belga ebben az esztendőben hatodszor verte meg.

Serena Williams viszont hiába készült arra, hogy bírálóinak csattanós választ adva a WTA-vb megnyerésével zárja a 2007es esztendőt, amelynek elején sokan úgy vélték, pályafutásának már vége. Az amerikai sorozatos sérüléseit csak a balszerencsének tulajdonította, és akár igazat is adhatunk neki – akkor azonban Madridban ismét pechje volt. A Csakvetadze elleni találkozón ugyanis sokáig fej fej mellett haladt riválisával, ám látszott, először 2003ban műtött bal térde, amely azóta is csak ritkán volt tökéletes állapotban, nem bírja majd a terhelést. Végül a 6:4-re elbukott első szett után, a második elején adta fel a küzdelmet, és lépett vissza, így a szabályok szerint az első beugró, a francia Marion Bartoli játszhatja le helyette a Jankovics és az Henin elleni mérkőzést. Serena búcsúja azt is jelenti, hogy Henin már biztosan ott van a legjobb négy között.

Legfrissebb hírek

A Liverpool visszavonultatja Diogo Jota mezszámát – hivatalos

Angol labdarúgás
6 perce

Lemarad az éremről a magyar női válogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
38 perce

Saldanha távozik az FTC-től, az Arab Emírségekben folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Három aranyérmet szerzett pénteken a Danubius Nemzeti Hajós Egylet az evezős ob-n

Egyéb egyéni
1 órája

„Azt szoktam mondani: nagyon sok helyről hívtak, hogy nem kellek” – Horváth Ferenc a jelenlegi helyzetéről

Labdarúgó NB I
1 órája

Összejött az álomdöntő! Alcaraz a Djokovicsot kiejtő Sinnerrel vívja a wimbledoni finálét

Tenisz
2 órája

Kajak-kenu: az Eb-aranyak után már csak a vb-re fókuszál Mircse Iván

Utánpótlássport
2 órája

Az UEFA visszasorolta a Crystal Palace-t az Európa-ligából a Konferencialigába

Európa-liga
2 órája
Ezek is érdekelhetik