Fájdalmas emlékek

SZ. N. T.SZ. N. T.
Vágólapra másolva!
2007.11.07. 00:26
Címkék

Két hete a Barcelona gól nél küli döntetlennel záruló glasgow-i Bajnokok Ligája-fellépése után Lionel Messi feldúltan úgy fogalmazott: rettentően idegesítette a skótok védekező stílusa, és azt üzente a Rangers futballistáinak, hogy a Camp Nouban minden másképp alakul majd.

Valószínű tehát, hogy az ifjú argentin klasszis a szokásosnál is aktívabban futballozik a minden bizonnyal még erőteljesebben védekező ellenféllel szemben, a nagy kérdés viszont az, hogy ő és társai megtalálják-e a rést a brit falon.

Biztató előjel a katalán szurkolóknak, hogy vasárnap a Barca a régi formáját idézően játszott a Betis ellen, úgyhogy Frank Rijkaard vezetőedző nemcsak a három pontnak, hanem a kreatív, szellemes játéknak is örülhetett a bajnoki győzelem alkalmával.

A sikerben nagy szerepet vállalt a gólgyártást megnyitó Thierry Henry, valamint a két szabadrúgást is a kapuba csavaró Ronaldinho. A brazil támadó a mérkőzés után lelkendezve nyilatkozott a klub saját televíziós csatornájának, és könnyen elképzelhető, hogy néhány jó meccs után mindenki keblére öleli őt Barcelonában, és esze ágában sem lesz Londonba költözni az őt régóta csábító Chelsea-hez.

A nyáron az Arsenalból érkező Thierry Henry még nem ilyen dédelgetett kedvenc a katalán fővárosban, a 96-szoros francia válogatott támadónak még bizonyítania kell, hogy megérte a pénzét. Bár a szezonban tizenhárom mérkőzésen szerzett hat gólja azt jelzi, beilleszkedett a csapatba, és a skótok ellen ő is kettőzött erőbedobással küzd majd.

„Az Ibrox Parkban is láthattuk, a Rangers erős ellenfél – fogalmazott Thierry Henry. – A Celtic is megverte a Bajnokok Ligája-címvédő Milant, és a francia válogatott tagjaként a saját bőrömön is tapasztaltam, milyen jó a skót futball.”

Mint ismeretes, a skót válogatott kétszer is 1–0-ra verte meg a jóval esélyesebbnek tartott, vb-ezüstérmes francia együttest a 2008-as Európabajnokság selejtezősorozatában, azaz nem árt az óvatosság.

A Barcelonához kapcsolódó hír, hogy a klub sportigazgatója, Txiki Begiristain szövetségi vizsgálatot szorgalmaz Bernd Schuster ügyében: a nagy rivális Real Madrid német edzője csapata Sevilla elleni, szombati vesztes bajnokija után keményen támadta a szerinte rosszul ítélkező bírót pusztán azért, mert a játékvezető katalán.

Legfrissebb hírek

Litvániában kapott ki a címvédő a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
6 órája

NB I: csökkent a becsült érték, nőtt a játékoseladásból származó bevétel; Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

E-újság
7 órája

Egy 90. percbeli fejessel gyűrte le az Osasuna odahaza a Getafét

Spanyol labdarúgás
7 órája

Szombati sportműsor: a Debrecen dán, a Győr román riválist fogad a női kézi BL-ben

Minden más foci
7 órája

Kár volt – Szöllősi György jegyzete

Minden más foci
7 órája

Varga-betű – Deák Zsigmond publicisztikája

Magyar válogatott
7 órája

Semenyo vezérletével, látványos gólokkal fordított a Bournemouth

Angol labdarúgás
7 órája

Először nyert kapott gól nélkül a Ligue 1-ben az újonc párizsi csapat

Francia labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik