Bizonyítani kellene a rátermettséget

Munkatársainktól MunkatársainktólMunkatársainktól Munkatársainktól
Vágólapra másolva!
2007.10.28. 00:10
Címkék

Nehéz lesz kedvet csinálni az Újpest-szurkolóknak a Ligakupa vasárnapi, DVSC-TEVA elleni negyeddöntőjének visszavágójához. Túl azon, hogy a lila-fehérek az első mérkőzésen 3–0-s vereséget szenvedtek (Czvitkovics Péter, Kerekes Zsombor és Dorge Rostand Kouemaha szerezte a Loki góljait), s ezzel gyakorlatilag eldőlt a továbbjutás kérdése, a Megyeri úton egy pillanatig sem titkolják, hogy a bajnokság lényegesen fontosabb a Ligakupánál. Bár Urbányi István csapatában továbbra is sok a sérült, a vezetőedző nyilatkozatában már az első meccs előtt is azt hangsúlyozta, hogy az összeállításnál figyelembe veszi azt is, hogy fontos bajnoki meccsek várnak még rájuk. Paulus Roiha hazautazott Finnországba Achilles-ínsérülését kezeltetni, de rajta kívül biztosan nem játszhat majd Dombai András, Füzi Ákos, Pető Tamás, Regedei Csaba és Sándor György sem, ők nem egészségesek. Kiss Zoltánt az első mérkőzésen kiállította a játékvezető, s eltiltását tölti.

Mivel az Újpest ligacsapata szintén vasárnap lép pályára az MTK ellen, a fiatal játékosoknak ott kell szerepelniük, vagyis erősen tartalékos együttes veszi majd fel a harcot a jó formában lévő és a Ligakupában is erős gárdát kiállító DVSC-TEVA-val. Mindenesetre Urbányi István szerint remek alkalom a Debrecen elleni visszavágó arra, hogy azok a játékosok is bizonyítsák rátermettségüket, akik eddig kevesebb lehetőséget kaptak.

Ami a kellemes helyzetben lévő vendégeket illeti: a Nyíregyháza ellen kiállított Komlósi Ádám nem léphet pályára a Szusza-stadionban, Leandro, Szűcs István, Dzsudzsák Balázs, Nagy Zoltán és Takács Zoltán pedig kisebb-nagyobb sérüléssel bajlódik, ám közülük előreláthatólag többen vállalják majd a játékot.

Legfrissebb hírek

Győr: futballünnep után vereség; 75 éves lenne Sterbinszky Amália

E-újság
1 órája

Hétfői sportműsor: Marozsán Fábián–Jannik Sinner, Budapest Honvéd–Karcag

Minden más foci
1 órája

Szabadon – Csillag Péter publicisztikája

Hátsó füves
2 órája

Többet vártunk – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Bunting pazar játékkal nyerte meg a baseli darts ET-fordulót

Egyéb egyéni
3 órája

Manuel Pellegrini győztes meccsen írt történelmet a Betis kispadján

Spanyol labdarúgás
3 órája

A Milan tíz emberrel verte meg a Napolit és élre állt a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
3 órája

Borbély Balázs: Megérdemelten nyert a Ferencváros, jobb volt

Labdarúgó NB I
3 órája
Ezek is érdekelhetik