Gyors karlsruhei ébredés

VOLESZÁK GÁBORVOLESZÁK GÁBOR
Vágólapra másolva!
2007.10.21. 23:12
Címkék
A bajnokság eddigi meglepetéscsapata, a Hajnal Tamást soraiban tudó Karlsruhe csupán gól nélküli döntetlent ért el a Bielefeld ellen. A magyar középpályás tartott a vasárnapi mérkőzéstől, hisz előre látta: míg korábban jobb csapatokat sikerült legyőzniük, ezúttal nem tudtak megbirkózni a velük egy súlycsoportban lévő ellenféllel.

„Olyan ez, mint egy álom” – lelkendezett Hajnal Tamás, az újonc Karlsruhe magyar irányítója. Szem- és fültanúink is vannak, hogy ezt mondta a 18-szoros magyar válogatott játékos, hiszen (többek között ez is) látható, illetve hallható a Bundesliga hivatalos internetes oldalán.

Elég néhány kattintás, és megjelenik a monitor képernyőjén a KSC középpályása, amint saját és csapatának remek szereplését magyarázza. Az interjút készítő arra volt kíváncsi: miként lehetséges, hogy a 10. fordulóig a Karlsruhe állt a kimagasló Bayern mögött a tabella második helyén. Hajnal csak akkor jött zavarba, amikor saját érdemeiről kellett beszélnie, ám azért kifejtette, az előkelő pozíció ellenére továbbra is csak egy cél lebeg a szemük előtt – a biztos bentmaradás kiharcolása.

Lapunknak már korábban elárulta a légiós, hogy mi az oka a visszafogott viselkedésének: a Bielefeld elleni bajnokiig ugyanis olyan csapatokat sikerült a Karlsruhénak legyőznie, amelyek a papírforma szerint erősebbek. A középpályás leszögezte: akkor lehet majd lemérni, hol áll igazán az együttese, ha majd vele egy súlycsoportban lévő ellenfelekkel (is) találkozik.

Nos, vasárnap kiderült, az álmodozásnak vége. A Karlsruhe hazai pályán gól nélküli döntetlent ért el a Bielefeld ellen, pedig a fogadóirodák oddsai alapján senki sem kalkulált Hajnal Tamásék győzelmén kívül más eredménynyel…

„Csalódottak vagyunk – mondta az összecsapás után a magyar légiós. – Kiderült, túlságosan védekező felfogású csapat ellen még nem megy olyan jól. Voltak lehetőségeink, nekem is talán kettő nagyobb, ám ezúttal annyit hibáztunk, hogy felhoztuk az ellenfelet. Tapasztaltuk: vannak meccsek, amikor a nulla nullával is meg kell elégednünk…”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik