Nalbandian oktatta Nadalt

BÁLINT MÁTYÁSBÁLINT MÁTYÁS
Vágólapra másolva!
2007.10.20. 00:04
Címkék

Csalódottan ballaghattak haza a 2.45 millió dolláros madridi mesterverseny délutáni programjának nézői pénteken, legnagyobb kedvencük, Rafael Nadal tudniillik kilátástalan játékkal búcsúzott a legjobb nyolc között.

Nadal fél nappal korábban parádés meccsen győzte le 7:6, 6:4-re a brit Andy Murrayt, de úgy tűnik, ezzel el is lőtte e heti puskaporát. Az argentin David Nalbandian elleni negyeddöntőben öt alkalommal is elveszítette adogatójátékát, miközben ő maga bréklabdához sem jutott, és a 6:1, 6:2-es vereség során 29 ki nem kényszerített hibát követett el – gyakorlatilag minden játékban két labdamenetet ajándékozott a jóval magabiztosabb argentinnak.

A másfél hónapnyi kihagyás után visszatérő, és rögtön elég nehéz sorsolással (a ciprusi Markosz Bagdatisz, Murray, majd Nalbandian – mind voltak már az első tízben a világranglistán) megvert spanyol szűk fél óra alatt bukta el az első játszmát, miközben máskor kiváló alapvonalütései aligalig találták el a pályát. A szebb napokat is látott, a rangsor harmadik helyéről egy év alatt a 25.-re visszaeső Nalbandian pedig ráérezve a lehetőségre, magabiztosan teniszezett: remekül mozgatta a spanyolt, aki a meccs végére ugyan feljavult valamelyest, ellenfele azonban már nem lazított a szorításon.

„Mindenképp biztató, hogy ennél nehezen tudnék rosszabbul játszani, azaz innen csak felfelé vezet az út” – fogalmazott Nadal, akivel több mint három éve nem fordult elő, hogy ne nyerjen legalább négy játékot egy meccsen.

A sima győzelem után Nalbandian – ki hinné? – idei első elődöntőjére készülhet ATP-tornán: szombaton az egyre jobb formában lévő, a horvát Radomir Ancicot is simán legyőző szerb Novak Djokovics lesz az ellenfele a fináléba jutásért. Az argentin egyébként igencsak illusztris klubhoz csatlakozott ezzel a sikerrel: Djokovics, valamint a cseh Tomás Berdych és Dominik Hrbaty után ő a negyedik, aki Nadalt és a svájci Roger Federert egyaránt le tudta győzni az elmúlt négy idényben, amióta ők ketten uralják a férfiteniszt.

A másik ágon lapzártánk után éppen a nagy esélyes Federer és a spanyol Feliciano López, illetve a német Nicholas Kiefer és a chilei Fernando González csatázott az elődöntőért.

Legfrissebb hírek

A Liverpool visszavonultatja Diogo Jota mezszámát – hivatalos

Angol labdarúgás
16 perce

Lemarad az éremről a magyar női válogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
47 perce

Saldanha távozik az FTC-től, az Arab Emírségekben folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Három aranyérmet szerzett pénteken a Danubius Nemzeti Hajós Egylet az evezős ob-n

Egyéb egyéni
1 órája

„Azt szoktam mondani: nagyon sok helyről hívtak, hogy nem kellek” – Horváth Ferenc a jelenlegi helyzetéről

Labdarúgó NB I
2 órája

Összejött az álomdöntő! Alcaraz a Djokovicsot kiejtő Sinnerrel vívja a wimbledoni finálét

Tenisz
2 órája

Kajak-kenu: az Eb-aranyak után már csak a vb-re fókuszál Mircse Iván

Utánpótlássport
2 órája

Az UEFA visszasorolta a Crystal Palace-t az Európa-ligából a Konferencialigába

Európa-liga
2 órája
Ezek is érdekelhetik