Remek teljesítmények

Volt abban valami elgondolkod tató, amikor a lengyelországi győzelem után a Sporttelevízió stúdiójában Nyilasi Tibor fülig érő szájjal azt mondta: „Ha így folytatjuk, hosszú idő után a magyar szurkolók végre örülhetnek majd, hiszen kijutunk a következő világbajnokságra. Ezek a játékosok képesek arra, hogy a magyar futballban robbanás legyen.”

Higgyünk neki.

Hiszen Nyilasi Tibor sosem szeretett a levegőbe beszélni, egy-egy jobban sikerült mérkőzés után nem pufogtatott közhelyeket, hogy most aztán végre eljött a feltámadás ideje, és hogy a válogatott végre megkezdte a felzárkózást Európa elitjéhez. Ő mindig a földön járt, és reálisan gondolkodott.

Mint ahogy szerda este is.

Hosszú idő után olyan futballt látott a válogatottól, amelyre lehet alapozni és amellyel valóban lenne esélyünk kijutni a 2010-es délafrikai világbajnokságra. A csapatnak kialakult a gerince, a játékosok mernek futballozni, bátran cseleznek, lőnek, indítanak, nyoma sincs már a kishitű magyar mentalitásnak. Nem mellékesen pedig Várhidi Péter együttese szép lassan megtanult nyerni is.

Legyőztük az olaszokat, a bosnyákokat, ha nincs a skót Stuart Dougal játékvezető hibája, talán megvertük volna a törököket, aztán visszavágtunk a máltaiaknak, majd szerdán megleptük a lengyeleket. Ezen az öt mérkőzésen akadt olyan játékos, akinek a teljesítménye legalább úgy hullámzott, mint az olaszok elleni meccsen a transzba esett magyar közönség a lelátón, akadt futballista, aki hozta a tőle elvárható átlagot, a többség éretten futballozott, és a kapuban Fülöp Márton is bizonyította rátermettségét.

Két ember teljesítményét külön is ki kell emelnünk: a védelmet végig remekül irányító Juhász Roland és a csapat fazonját formáló Gera Zoltán európai mérce alapján is rendkívül magas szinten futballozott. Sőt ha úgy vesszük, Juhásznak még ennél is többet köszönhetünk, hiszen ha a 24 éves hátvéd az olaszok elleni találkozó 61. percében nem csillantja meg a régmúltról megmaradt csatártudományát, könnyen lehet, hogy egészen másként alakul a mögöttünk álló két hónap.

Juhász Roland önbizalma az égbe szökött, gólja után magabiztosan, elegánsan szűrte az ellenfelek támadásait, nemhiába írtuk többször is róla, hogy egyszerűen átjátszhatatlannak bizonyult. Lapunktól az olaszok, a máltaiak és a lengyelek ellen hetes, míg a törökök és a bosnyákok elleni találkozón hatos osztályzatot érdemelt ki, ami, valljuk be, nem mindennapi teljesítmény. Főleg úgy, hogy az Anderlecht légiósának azért korábban akadt néhány bizonytalanabb megoldása is a védelem tengelyében.

S akkor Gera Zoltánról. Sokan azt mondják, a West Bromwich Albion légiósa második virágkorát éli. Ismét bejöttek esetlennek tetsző cselei, élményszámba menő indításai. Ha kellett, a pálya közepéről, ha a taktika úgy kívánta, a pálya széléről irányította a nemzeti együttest, és a West Bromban is visszaverekedte magát a kezdőcsapatba. Tekintsünk most el isztambuli kiállításától – ha csak a pályán töltött 63 percét értékeljük, az öt mérkőzésen egyszer nyolcas, kétszer hetes és kétszer hatos osztályzatot kapott lapunktól, ez pedig remek sorozat.

S hogy a megújuló Gera Zoltán az angolok érdeklődését is felkeltette, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a WBA vezetői újra elkezdték szorgalmazni a jövő nyáron lejáró szerződésének meghosszabbítását. Aggódnak, hogy valaki lecsapja a kezükről. Nem ok nélkül, ha Gera továbbra is így futballozik, újra bejelentkezik majd érte néhány Premier Leagueegyüttes.