Fontos szegedi pontok

BERECZKY ATTILA, SIMON JÓZSEFBERECZKY ATTILA, SIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2007.10.15. 23:31
Címkék
A következő három fordulóban, vagyis a csoportküzdelmek második körében, november 10-től a visszavágókat játsszák a férfi BL-csoportokban. A breszti csatából győztesként (24–22) hazatérő Pick-Szeged a H-csoportban hat ponttal, éllovasként várja a folytatást, és jó esélye van az első hely megszerzésére. Az MKB Veszprém az F-csoportban harcol az első vagy a második helyért.

Mindkét magyar férfi BL-csapat remek eredménnyel zárta a csoportküzdelmek harmadik fordulóját, amely után a PickSzeged gyakorlatilag csoportgyőztesnek tekinthető, míg az MKB Veszprémnek keményen meg kell küzdenie a továbbjutást érő első vagy második helyért (a csoportokban harmadik helyen záró gárdák a KEK-nyolcaddöntőben folytathatják).

A veszprémiek szinte sétameccsen diadalmaskodtak az izlandi Valur ellen, és a találkozó főleg arra volt jó, hogy Mocsai Lajos mester együttese fokozza lendületét, s még jobban összekovácsolódjon az évad további jelentős mérkőzéseire.

A Vladan Matics mester vezette szegediekre váró összecsapás viszont csak látszólag volt könnyű, mert a fehérorosz Breszt – bár kikapott mind a Velenjétől, mind a Sarajevótól – már eddig is igyekezett megszorongatni BL-vetélytársait. Így tett a Szegeddel is, amely hullámzó teljesítményt nyújtott a fehérorosz bajnok csarnokában. A klub ügyvezető elnöke, Lele Ambrus szerint az a legfontosabb, hogy a két pontot megszerezte a Pick, s ezzel gyakorlatilag bejutott a 16 közé, vagyis a középdöntő négycsapatos csoportjainak egyikébe. Azt viszont ő is elismerte, hogy a Breszt (akárcsak a bajnokságban a Picket legyőző Debrecen) jó taktikát választott, mert amikor látta, hogy az úgynevezett hatos védőfalas védekezése nem válik be, megnyitotta a falat, és az öt egyes variáció cseppet sem ízlett a magyaroknak.

Az ismét szenzációsan védő Puljezevics Nenad, valamint a társait zseniálisan irányító Danijel Andjelkovics vezetésével aztán összeszedte magát a Szeged. Főleg a védekezésén látszott meg a temérdek közös munka, mert a bresztiek közül csak a balszélső Andrej Mocsalov tudott többször rést találni a védőfalon. Amikor aztán egyegy kiemelkedő egyéni teljesítmény (Andjelkovics, Valentin Ghionea, Adrian Petrea) újra és újra átlendítette a kisebb holtpontokon a Szegedet, már látszott, hogy nem veszíthet a magyar bajnok. A Pick igazi profi csapatként megmutatta: ha nincs is minden játékosa kiemelkedő formában, átlagos

Legfrissebb hírek

Damir Krznar: Harcosokat akarok látni a pályán; Boczkó Gábor szerint a jó vb-szerepléshez rendet kell rakni a fejekben

E-újság
54 perce

Szombati sportműsor: folytatódik a klub-vb, meccset játszanak férfi pólósaink, döntők a kajak-kenu Eb-n

Birkózás
1 órája

Pénzgyár lehet a Lakersből – Moncz Attila publicisztikája

Amerikai sportok
1 órája

Holloway ismét kikapott, óriási futás női 100 m gáton és férfi 1500-on Párizsban

Atlétika
1 órája

Zubimendi egy lépésre az Arsenaltól, a Bournemouth ismét elutasította a PSG ajánlatát

Minden más foci
1 órája

Vízilabda: bronzéremért játszik a magyar férficsapat az U20-as vb-n

Utánpótlássport
2 órája

Hatperces rövidzárlat okozta a Chelsea vesztét Philadelphiában, a Flamengo az első nyolcaddöntős

Klub-vb
2 órája

Női kosár Eb: a csehek és a belgák újra nyertek, ott vannak a negyeddöntőben

Kosárlabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik