Kiütéssel rajtolt Uruguay

Vágólapra másolva!
2007.10.14. 20:43
Dél-Amerikában már a vb-selejtezők második körét rendezik a hét közepén. Argentínának az első körben nem okozott problémát Chile (2–0) legyőzése, azonban ezúttal a szintén sikerrel rajtoló Venezuelához látogat. Bolívia óriási zakót kapott Uruguayban (0–5), most Kolumbia ellen próbál javítani hazai pályán. Paraguay az első körben Peruban 0–0-t játszott, míg ellenfele mostani ellenfele, Uruguay parádésan rajtolt és 5–0-ra kiütötte Bolíviát. Az uruk ezzel zsinórban második mérkőzésükön maradtak veretlenek. A Chile nem tudott meglepetést okozni és az esélyeknek megfelelően 2–0-ra alul maradt Argentína ellen. Azonban most könnyen javíthat, mivel a nem túl acélos Perut fogadja, amely együttes az első körben hazai pályán képtelen volt legyőzni Paraguay-t (0–0). Az első kanyarban hazai pályán (Venezuela 0–1) kapituláló Ecuador most sem bizakodhat túlságosan, hiszen a remek formában lévő brazil válogatotthoz látogat.
Legfrissebb hírek

Luka Doncic vezérletével egyenlített a Lakers – videó

Amerikai sportok
2025.04.23. 08:26

NBA: a Miami és a Memphis is bejutott a rájátszásba

Amerikai sportok
2025.04.19. 07:30

Butler és Curry klasszisteljesítményével bejutott a rájátszásba a Golden State – videó

Amerikai sportok
2025.04.16. 08:11

NBA: Anthony Edwards 44 pontos teljesítményével nyert a Minnesota

Amerikai sportok
2025.04.11. 07:28

A Lakers elrontotta a Memphis új edzőjének bemutatkozását

Amerikai sportok
2025.03.30. 08:21

A Cavs jutott be elsőként az NBA rájátszásába, Harden 50 pontjával győzött a Clippers

Amerikai sportok
2025.03.06. 08:20

Tovább menetel az NBA-ben a Cavs, Harden dupla duplája sem volt elég a Clippersnek – videók

Amerikai sportok
2025.02.24. 08:47

A Knicks elpáholásával folytatja menetelését a Cavs, nyert a GSW is

Amerikai sportok
2025.02.22. 08:57
Ezek is érdekelhetik