NBA: Anthony Edwards 44 pontos teljesítményével nyert a Minnesota

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2025.04.11. 07:28
null
Anthony Edwards szárnyalt a Memphis ellen (Fotó: Getty Images)
Az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) magyar idő szerint péntek hajnali játéknapján az Indiana Pacers két ponttal felülmúlta a Keleti Konferenciát megnyerő Cleveland Cavalierst, a Milwaukee Bucks legyőzte a New Orleans Pelicanst, míg a Minnesota Timberwolves Anthony Edwards vezérletével nyert Memphisben.

Cade Cunningham 36 pontos teljesítményének köszönhetően a Detroit Pistons 115–106-ra felülmúlta a New York Knickset. Jelen állás szerint a két csapat a rájátszás első körében egymás ellen mérkőzik meg.

Janisz Adetokunbo sorozatban tizedik meccsén ért el legalább húsz pontot legalább hatvan százalékos mezőnymutatóval. Erre előtte csak Wilt Chamberlain volt képes. A görög ezúttal 28 pontos, 11 lepattanós dupla dupláig jutott, a Milwaukee Bucks pedig könnyedén vette a New Orleans Pelicans jelentette akadályt és bebiztosította helyét a Keleti Konferencia ötödik helyén. A Bucks ellenfele a rájátszásban jó eséllyel az az Indiana lesz, amely két ponttal legyőzte a konferenciát megnyerő Clevelandet. A Pacersben heten is legalább tíz pontig jutottak, közülük Tyresee Haliburton emelkedett ki a 23 pontjával és 10 aszisztjával. Az Indiana sikerének köszönhetően bebiztosította a hazai pálya előnyét a rájátszás első körében.

Karrierrekordot jelentő 38 pontig jutott Zaccharie Risacher. A francia játékos mellett Trae Young 24 ponttal és 12 assziszttal segítette győzelemre az Atlantát a Brooklyn vendégeként.

Anthony Edwards hét sikeres triplát és 44 pontot dobott Memphisben. A Minnesota parádésan játszott a harmadik negyeden a Grizzlies ellen, ugyanis 21 mezőnykísérletből 18 sikeres volt, a triplavonal mögül pedig nyolc kísérletből hét ment be, az 52 pont szerzett pont pedig a legtöbb, amit egy csapat elért az idényben egy negyeden belül. Nyugaton így továbbra is szoros a versenyfutás: a Denver és a Clippers 48 győzelemmel áll a konferencia negyedik és ötödik helyén. Őket hármas holtversenyvben 47 győzelemmel követi a Golden State, a Memphis és a Minnesota hármasa.

NBA
ALAPSZAKASZ
Detroit Pistons–New York Knicks 115–106
Indiana Pacers–Cleveland Cavaliers 114–112
Brooklyn Nets–Atlanta Hawks 109–133
Milwaukee Bucks–New Orleans Pelicans 136–111
Memphis Grizzlies–Minnesota Timberwolves 125–141

AZ ÁLLÁS

A RÁJÁTSZÁS PÁROSÍTÁSA

 

Legfrissebb hírek

NBA: az idényben egyszer sem kapott ekkora verést az Oklahoma

Amerikai sportok
17 órája

Óriási lépést tett második NBA-döntője felé az Indiana Pacers

Amerikai sportok
2025.05.24. 08:11

Az MVP-díjas Gilgeous-Alexander vezérletével a második meccsen is simán nyert az OKC – videók

Amerikai sportok
2025.05.23. 07:27

Shai Gilgeous-Alexander lett az NBA legértékesebb játékosa – videók

Amerikai sportok
2025.05.22. 10:45

17 pontról felállva, a hosszabbításban nyerve vette el a Knicks pályaelőnyét a Pacers – videók

Amerikai sportok
2025.05.22. 09:48

New York megőrült a Knicks továbbjutása után; az OKC hét meccsen őrölte fel a Denvert – videók 

Amerikai sportok
2025.05.21. 14:13

Nem így indult, végül az OKC a Minnesotát simán legyőzve előnybe került – videók

Amerikai sportok
2025.05.21. 07:15

Az OKC a Denvert nagyon simán verve jutott a főcsoportdöntőbe – videók

Amerikai sportok
2025.05.19. 00:31
Ezek is érdekelhetik