Kedvencből bűnbak

SZELI MÁTYÁSSZELI MÁTYÁS
Vágólapra másolva!
2007.10.13. 01:58
Címkék
Hiába veretlen csoportjában a holland válogatott, sokan kritizálják Marco van Basten szövetségi kapitányt. A szakembernek nyáron jár le a szerződése, és bár az Ajax már most bejelentkezett érte, a szövetség nem engedte el a korábbi kiváló csatárt, aki egyelőre edzőként még nem olyan sikeres, mint amilyen játékosként volt.

Marco van Basten játékospá lyafutása befejezése után kijelentette, nem szeretne edzősködni. Megváltoztatta döntését, és munkába állt az Ajax utánpótláscsapatánál, majd az itt eltöltött több mint egy év után 2004 júliusában nagy meglepetésre kinevezték holland szövetségi kapitánynak. Sokan megdöbbentek, amikor sztárjátékosokat hagyott ki a válogatottból, és a holland bajnokságban rendszeresen szereplő tehetséges fiatalokat – Ryan Babel, Khalid Boulahrouz vagy Wesley Sneijder – hívta be helyettük.

A már a Liverpoolban futballozó Ryan Babel szerint sikerének egyik titka, hogy remekül hasznosítja korábban szerzett tapasztalatait.

„Sok olyan apróságot beszélt meg velem, amit más edzők talán nem tettek volna meg –mondta mentoráról a fiatal tehetség. – Nagyon fineszes futballista volt, és játékosként szerzett tapasztalatait edzőként is remekül tudja kamatoztatni.”

Az Ajax és a Milan korábbi klasszisát azonban edzőként egyelőre elkerülik a nagy sikerek. A válogatottat veretlenül juttatta ki a 2006-os világbajnokságra, viszont ott már a legjobb tizenhat között búcsúzni kényszerült a csapat, s a csalódást keltő szereplés miatt rengeteg támadás érte. Ráadásul a világbajnokság idején összeveszett Ruud van Nistelrooyjal, aki nem sokkal a torna után lemondta a válogatottságot.

Az Eb-selejtezők során is sokan bírálták és ma is bírálják a 42 éves szakembert. Ezúttal azt róják fel neki, hogy az „oranje” stílustalan, unalmas futballt játszik. Marco van Basten azonban nem foglalkozik kritikusaival, szerinte csak az eredményesség a lényeg.

„Természetesen az a célunk, hogy látványos és egyúttal eredményes játékot produkáljunk, de a modern labdarúgásban csak a három pont megszerzése számít – szögezte le az edző. – Hiába kritizált minket a média legutóbbi két meccsünk után is, az a fontos, hogy begyűjtöttük a hat pontot.”

A még veretlen hollandok most nehéz meccs előtt állnak, a jobb gólkülönbsége révén csoportelső román válogatott otthonába látogatnak. Az sem könnyíti meg helyzetüket, hogy Robin van Persie, Wesley Sneijder és Mario Melchiot eltiltás, Edwin van der Sar pedig sérülés miatt kénytelen kihagyni a továbbjutás szempontjából rendkívül fontos találkozót – a Manchester United kapusát valószínűleg Maarten Stekelenburg (Ajax) pótolhatja. A vendégek esélyeit ugyanakkor javíthatja, hogy a szövetségi kapitány időközben tisztázta nézeteltéréseit Ruud van Nistelrooyjal, és a legutóbbi két selejtezőn két gólt szerző támadó bizonyította, hogy helye van ez együttesben.

Kérdéses azonban, mi lesz Marco van Basten sorsa az Európa-bajnokságot követően, mivel a tréner szerződése 2008 júliusában lejár. Henk ten Cate távozása után az Ajax vezetősége kereste meg, de a holland szövetség nem engedte el. Persze abban a valószínűtlennek tetsző esetben, ha a válogatott nem jut ki a kontinensviadalra, előfordulhat, hogy a télen már az amszterdami klub kispadján látjuk viszont az edzőként nem mindenki által szeretett korábbi klasszis csatárt.

Legfrissebb hírek

Már nem Boér Gábor a Videoton vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
20 perce

Férfi kézilabda: a Veszprém a Gyöngyössel, a Szeged a DEAC-cal találkozik a Magyar Kupában

Kézilabda
25 perce

Rapport Richárd Mihail Botvinnik-díjas lett

Egyéb egyéni
40 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
58 perce

Erste Liga: lett vezetőedző érkezett Csíkszeredára

Jégkorong
1 órája

F1: Verstappen úgy vezetett, mint egy isten – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
1 órája

Ülésezett a FIFA, megvédenék a profi labdarúgók érdekeit

Minden más foci
1 órája

Szoboszlai Dominik viaszfigurát kap a budapesti Madame Tussauds-ban

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik