Nem léphet pályára a spanyol labdarúgó-válogatott szombati, Dánia elleni Európa-bajnoki selejtező-mérkőzésén Fernando Torres (képünkön szemben), aki megsérült a pénteki edzésen – jelentette a Reuters brit hírügynökség.

Imago

Imago
A Liverpool csatára kisebb izomszakadást szenvedett a jobb lábán, és már el is hagyta a hispánok aarhusi, mert további vizsgálatokat kell elvégezni a sérült testrészen.
A spanyol válogatott orvosa, Genaro Boras újságíróknak úgy nyilatkozott: Torres várhatóan nyolc-tíz napig nem játszhat majd.
Ez azt jelenti, hogy Lius Aragones szövetségi kapitány nemcsak a dánok, hanem a finnek elleni szerdai összecsapáson sem számíthat a támadóra.
Korábban már le kellett mondania a szakembernek a bokaésérüléssel bajlódó, valenciai David Villáról, és Torres kiválásával most a két első számú csatár nem áll rendelkezésre.
A kezdőcsapatban valószínűleg a Villa helyett behívott Raúl Tamudo, az Espanyol futballistája kaphat helyet.
A spanyol válogatott – amelynek még három mérkőzése van hátra az Eb-selejtező-sorozatban – 19 ponttal a második helyen áll az F csoportban a listavezető svéd együttes mögött. A hispánok ugyanakkor egy mérkőzéssel többet játszottak.
Legfrissebb hírek

Eb 2024: a hollandok is megszórták kicsit Gibraltárt
Foci Eb 2024
2023.11.21. 22:40
Ezek is érdekelhetik