Jobb órára várva

R. B. B.R. B. B.
Vágólapra másolva!
2007.10.09. 23:41
Címkék

A múlt szombaton lejátszott Szeged-Beton VE–PVSK-Füszért (9–8) mérkőzésen az ellenőri jelentés szerint az időmérő óra háromszor is elromlott. A Magyar Vízilabdaszövetség versenybírósága október 25-ig adott időt a szegedieknek a hiba kijavítására.

„Levelet küldtünk a szegedi klub elnökének, Körtvélyessy Zsoltnak, amelyben kérjük őket a hiba kijavítására – tudtuk meg Szentgyörgyi Ferenctől, a versenybíróság elnökétől. – Az időmérővel már a szeptemberi FILAkupán is adódtak problémák, ám akkor azt ígérték, a bajnokságra már nem lesz gond vele. A hét végi mérkőzésen mindkét csapatot sújtotta az óra meghibásodása. Ha október 25-ig nem szüntetik meg a hibát, visszavonjuk a pályaalkalmassági hitelesítést, és a probléma megoldásáig az uszodában nem lehet első osztályú mérkőzést rendezni.”

Juhász Györgytől, a szegediek szakosztály-igazgatójától megtudtuk, az órát korábban már megjavították, ám valamilyen kontakthiba miatt szombaton ismét egy-két perces problémák voltak vele, ezért most újra megpróbálják működőképes állapotba hozni, de már új óra vásárlásának lehetősége is felvetődött.

„Mi is csak bérlők vagyunk az uszodában, ezért a városi sportigazgatósághoz kell fordulnunk problémáinkkal – mondta Juhász György. – Úgy tűnik, rövid időn belül beszerezhetik az új órát, csak arra kell figyelni, hogy a sátortetős uszodában más a páratartalom, mint a fedett létesítményben.”

Legfrissebb hírek

1. HNL: negyedik meccsén sem tudott nyerni a sereghajtó Eszék

Minden más foci
13 perce

Buchanan triplázott, a Villarreal öt góllal küldte haza a Gironát

Spanyol labdarúgás
16 perce

La Liga: Oviedo–Real Madrid

Spanyol labdarúgás
37 perce

Európai kézilabdaligák: Pénzes Laura hét góllal járult hozzá csapata továbbjutásához a Német Kupában

Kézilabda
1 órája

Újra élen a Honvéd, kikapott a KTE, már nem nyeretlen a Videoton – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
1 órája

Ötösre vizsgázott Soroksáron a Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
1 órája

Már a Vidi sem nyeretlen – három pontot ért a két rúgott gól

Labdarúgó NB II
1 órája

Három vesztes mérkőzés után újra pontot szerzett a BVSC

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik