Dudás Ádám is a fedélzeten

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2007.10.03. 23:14
Címkék

Tovább erősödött a jövő héten hazánkban rendezendő Ebselejtezőkre készülő U19-es válogatott: szerda délután Dudás Ádám, a Szpartak Moszkva légiósa is megérkezett a dunavarsányi edzőtáborba. A tornára gyakorló csapatból így már csak a Liverpoolban szereplő Németh Krisztián és a Sampdoria profija, Koman Vladimir hiányzik, ám csütörtökön ők is edzésbe állnak. A Sisa Tibor szövetségi edző irányította együttes hétfőn Kazahsztán ellen kezdi a selejtezőket, s noha papíron az ellenfél tetszik a négyes leggyengébb alakulatának, az már kiderült, nem lehet félvállról venni a székesfehérvári nyitó meccset: Kazahsztán válogatottja egy héttel a selejtezők előtt Magyarországra érkezett, hogy hatékonyan felkészüljön az összecsapásokra. „A kazah válogatott teljesen ismeretlen előttünk – mondta Sisa Tibor. – Több forrásból is úgy értesültem, szervezett, céltudatos futballt játszik első ellenfelünk.” A zömében technikás, kreatív fiataloknak nem lesz egyszerű átvenniük a szovjet utódállamok csapataira jellemző harcos stílust. Kész szerencse, hogy akad futballista a csapatban, akinek nem idegen ez a játékstílus: Dudás Ádám hónapok óta a Szpartak Moszkvában légióskodik.

„Egy lovaglóizom-húzódás nehezítette a dolgomat, de most már rendben van a lában és a formám is egyre jobb – mondta Dudás Ádám. – A Szpartak Moszkva felnőttkeretével készülök, és noha a bajnokikon a tartalékok között számítanak rám, a Vlagyivosztok elleni edzőmeccsen már bemutatkoztam az első csapatban. Most azonban még több esélyem lesz beverekedni magam a felnőttek közé: a csapat válogatott jobbszélsője, Vlagyimir Bisztrov hat hónapra kidőlt, így már csak rajtam múlik, kihasználom-e a lehetőséget. A sikeres Eb-selejtezőtorna növeli az esélyeimet. Ezért is fontos, hogy már az első meccsen, Kazahsztán ellen eredményesek legyünk.”

Legfrissebb hírek

Damir Krznar: Harcosokat akarok látni a pályán!

Labdarúgó NB I
1 perce

Guatemala legyőzésével jutott tovább Panama az Arany-kupában

Minden más foci
15 perce

A Bayern szögletgólját elvette a VAR, de így is nyertek Kane-ék a Boca ellen

Klub-vb
55 perce

Boczkó Gábor: Már nem Európa a legdominánsabb földrész

Egyéb egyéni
57 perce

Utána az özönvíz – Bodnár Zalán jegyzete

Minden más foci
2 órája

Hetvenéves Michel Platini: klasszis támadóból szenvedélyes borász

Minden más foci
2 órája

Damir Krznar: Harcosokat akarok látni a pályán; Boczkó Gábor szerint a jó vb-szerepléshez rendet kell rakni a fejekben

E-újság
9 órája

Szombati sportműsor: folytatódik a klub-vb, meccset játszanak férfi pólósaink, döntők a kajak-kenu Eb-n

Birkózás
9 órája
Ezek is érdekelhetik