Edzés a szuperketrecben

K. K.K. K.
Vágólapra másolva!
2007.09.28. 00:02
Címkék

Amiről Mezey György a kilencvenes évek közepén beszélt, arról bármelyik futballrajongó meggyőződhet, ha ellátogat a felcsúti Puskás Ferenc Akadémiára. Csütörtökön – az új klubelnök, Orbán Viktor értő kalauzolásával – ugyanis bemutatták az újságíróknak az edzőkomplexum új, képességfejlesztő gyakorlópályáit, amelyeken a futballisták a technikai tudásukat, a rúgótechnikájukat, a lövőerejüket, s fejjátékukat, cselezőkészségüket képezhetik. A több szektorra osztott, egymástól különleges gumihálóval elválasztott műfüves területen a gyerekek gyakorolhatják a kapáslövést, a fejelést, a labdavezetést.

„Ez egyedi gyakorlópálya, egyik európai élklubnál sem találni hozzá hasonlót – mondta Mezey György, az akadémia szakmai irányító testületének elnöke, aki már a BVSC edzőjeként arról álmodott, hogy játékosai egyszer majd ilyen körülmények között képezhetik magukat. – Egy átlagos tréningen a labdarúgók húsz-huszonöt alkalommal kerülnek lövőhelyzetbe, ezeken a pályákon pedig percenkét rúghatnak ennyit, normál esetben kétszázötvenszer érnek labdába, a képességfejlesztő pályán akár hétszázszor is. Ez nemcsak a gyerekjátékosok képességeit fejleszti, hanem, mert a gyakorlatok intenzitása igen nagy, az erőnlét is látványosan javul.”

A Puskás Ferenc Akadémia ifjú labdarúgói, amellett, hogy délelőttönként ezeken a pályákon tréningeznek, szabadidejükben, esténként is kimennek játszani egy kicsit.

„Úgy próbáljuk összeállítani az edzésprogramokat, hogy minden korosztályos csapat heti három-négy alkalommal gyakoroljon ezeken a pályákon – mondta Varga István, az akadémia szakmai igazgatója. – Az oldalhálók úgy vannak kifeszítve, hogy mindig másképpen pattan vissza róluk a labda, és azért előnyösebb, mint egy szokványos rúgófal, mert bármilyen erejű lövést is ereszt meg a játékos, a labda nem pattan el, rögvest lehet ismételni. A másik szektorban a szlalomfutást, a labdavezetést gyakorolhatják a fiúk, de van olyan pálya is, amelyen a párharcokat, az oldalról beérkező labdák megjátszását, kapura lövését, fejelését fejleszthetik.”

A Mezey György-féle szabadalom – amelyet az akadémia megvásárolt – másik jelentős létesítménye a jelenleg félkész állapotban lévő fedett tesztpálya lesz, amely kamerákkal, különféle technikai műszerekkel méri majd a játékosok fizikai képességeit.

Legfrissebb hírek

Kriszt Sarolta és Gálpál Zsombor sikere a többpróba ob-n

Atlétika
56 perce

Alex és Daniel Dujshebaev is távozik a Kielcétől – hivatalos

Kézilabda
1 órája

Kialakult a negyeddöntő párosítása a női kosár Eb-n

Kosárlabda
1 órája

Tekvondó: a szombatot másolták vasárnap a magyar fiatalok Szerbiában

Utánpótlássport
1 órája

Klubvilágbajnokság, H-csoport: Real Madrid–Pachuca

Klub-vb
1 órája

U21-es Eb: a hajrában fordítottak, elődöntősök a franciák

Minden más foci
2 órája

A Vidad legyőzésével továbbjutott a klub-vb-n a Juventus

Klub-vb
2 órája

Görögország legyőzésével megnyerte a szicíliai tornát a magyar vízilabda-válogatott

Vízilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik