Kialakult a végleges mezőny

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2007.09.25. 23:38
Címkék

Kevesebb mint egy hónappal a tervezett rajt előtt véglegessé vált a női NB I A-csoportjának létszáma: eldőlt, 13 csapat alkotja a mezőnyt. Ez jelen esetben nem éppen szerencsés szám, mivel páratlan, és azt jelenti, hogy minden fordulóban játék nélkül marad egy együttes, a szabadnaposok miatt pedig majd csak az alapszakasz felénél és legvégén lehet reális tabellát közölni – akkor lesz csak egyenlő a vetélytársak mérkőzésszáma. De nagyobb baj a csökkenő tendencia, az előző évad ugyanis tavaly ősszel 14 klub részvételével kezdődött, és szerencsére annyival is fejeződött be tavasszal.

Most azonban hiába keressük az indulók között a kecskemétieket és a miskolciakat. Előbbiek nem is akartak benevezni, mert a város valamiért elpártolt a kosarasoktól, utóbbiak viszont több fronton is harcoltak azért, hogy valamiképp megmentsék a városban nagy hagyományokkal büszkélkedő élvonalbeli női együttest. Ám sem Király Sándor, sem Muszbek Mihály akciója nem járt sikerrel, a DKSK pedig gyakorlatilag csődbe ment, és mivel alig volt olyan nevezési feltétel, amelynek meg tudott volna felelni, senkit sem ért váratlanul, hogy nem kapott rajtengedélyt.

Kapott viszont a „visszaamatőrösödő” BEAC, amely nem mint sportvállalkozás, hanem mint sportklub vesz részt a bajnokságban. Indulhat a második vonal, az NB I B legutóbbi negyedikje, a szinte a semmiből előtűnő Savaria BC-Szombathely. E két csapattal kapcsolatban a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöksége szeptember 13-i ülésén döntött úgy, hogy ha megfelelnek minden kritériumnak, elindulhatnak a legjobbak között. Mivel minden szükséges díjat befizettek, a minősítő bizottság elfogadta jelentkezésüket – így alakult ki a végleges létszám.

Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda Eurokupa: második győzelmével a továbbjutás küszöbén a Szolnok

Vízilabda
3 perce

Megszorongatta a Debrecen a meccsre beeső Esbjerget a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
15 perce

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 23. rész: férfi rövid pályás gyorskorcsolyaváltó

Egyéb egyéni
20 perce

Gulácsi és Orbán végig a pályán volt, a Lipcse elhozott egy pontot Dortmundból

Német labdarúgás
22 perce

102. perces büntetővel pontot mentett, de így is tovább szenved a Lazio Sarrival a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
42 perce

Sportlövő Bajnokok Ligája: aranyérmes a férfi puskacsapat

Egyéb egyéni
46 perce

NB I: Puskás Akadémia–Újpest

Labdarúgó NB II
59 perce

A Nyíregyházát nem zavarta, hogy hátrányba került, három góllal válaszolt a ZTE-nek

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik