Hétközi rangadók az olasz A-osztályban

Vágólapra másolva!
2007.09.23. 19:32
Hétközi, de egyáltalán nem hétköznapi rangadókra kerül sor Olaszországban szerdán. A legrangosabbnak a Fiorentina (3.)–Roma (1.) összecsapás tűnik. Az előző szezonban ugyanebben a szereposztásban gól nélküli döntetlenre végeztek. A házigazda eddig még veretlen, a legutóbbi fordulóban Cataniából vitte haza 1–0-s győzelemmel a három pontot. A firenzeiek csütörtökön is helyt álltak, akkor UEFA-kupa-mérkőzésen a Groningen otthonában játszottak 1–1-es döntetlent. A Roma sem talált még legyőzőre ebben az idényben, igaz, az Interrel szemben – annak otthonában – elhódította az olasz Szuperkupát, majd zsinórban három bajnoki meccsén sem hibázott, majd a Dinamo Kijev BL-beli legyőzése után vasárnap 2–2-re végzett a Juventussal. A firenzeieknél Gamberini, Gobbi és Santana sérülése okoz gondot, míg a látogatók közül Tonetti, Panucci, Cassetti és Andreolli szereplése bizonytalan.

Nagy csatát ígér a Palermo (7.)–Milan (9.) találkozó is, amely az előző idényben 0–0-ra végződött. A Palermo eddigi szereplésének érdekessége, hogy pályaválasztóként gyengébben teljesít, mint vendégségben, legutóbb is Cagliariban gyűjtötte be a három pontot, és a csütörtöki UEFA-kupa-meccsét is idegenben nyerte meg a Mlada Boleszlav ellen. A Milan még veretlen, de a három döntetlen kissé soknak tűnik. Szombaton csalódást okoztak a piros-feketék, hiszen hazai környezetben sem bírtak a Parmával (1–1). A keddi BL-mérkőzésén viszont nem hibázott a gárda, pályaválasztóként 2–1-re megverte a Benficát. A szicíliaiaknál a védelem összeállítása problémás, Pisano és Capuano pótlásáról kell gondoskodni. A Milan háza táján Kaladze és Brocchi sérülése okoz gondot.

Angliában már a legjobb tizenhat közé jutásért küzdenek a felek, itt már bekapcsolódnak a csatába a legjobbak is. Szerdára is maradt olyan párharc, melynek mindkét résztvevője az élvonalban szerepel.
Az egyik ilyen a Fulham (17.)–Bolton (19.) összecsapás, melynek érdekessége, hogy a két gárda a jelenleg folyó bajnokságban már megütközött egymással ugyanebben a szereposztásban, akkor a pályaválasztó 2–1-re győzött. A londoniak békülékenyek voltak az utóbbi hetekben, hiszen a legutóbbi három bajnokija egyaránt döntetlennel zárult. Kétarcúan szerepel mostanság a Bolton, a bajnokságban küszködik, ám az UEFA-kupában nem, hiszen a Rabotnicki otthonában ért el 1–1-es döntetlent. A hazaiaknál Diomansky Kmara és Kuqi szereplése bizonytalan, Murphy és Seol a kezdőcsapat tagja lehet, és visszaveszi a helyét a veterán kapus, Kaller. A látogatóknál Ivan Campo bajlódik sérüléssel, de Wilhelmsson és Braaten sem teljesen egészséges.

A Tottenham (18.)–Middlesbrough (13.) párharc az előző sorozatban 2–1-as hazai sikerrel zárult. A hazaiakra éppúgy elmondható a kétarcúság mint a Boltonra, hiszen amíg a pontvadászatban messze elmaradnak a várttól, az UEFA-kupában hazai pályán 6–1-re kiütötték az Anorthisz csapatát. A Middlesbrough sem remekel a bajnokságban, legutóbb otthon ikszelt a Sunderlanddel, a három idegenbeli mérkőzésén összesen három pontot gyűjtött. A londoniak Defoe kidőlt a sorból, rajta kívül Ledley King, Tungay és Mido szereplése is kérdéses. A vendégek csapatából hiányozni fog Arca és Sanli, ráadásul Woodgate sincs százszázalékos állapotban. Három fiatal viszont bekerült az utazó keretbe, két támadó, Craddock és Ben Hutchinson, valamint a középpáylás Owens.


Erős idegzetű játékosoknak ajánlunk alapos megfontolásra, többségében a papírformától független felvetést:



+ A Nürnberg négy meccses nyeretlenségi sorozatát tovább nyújtja a Leverkusen (013.)

+ A Francia Ligakupa 3. fordulójában kilencven percnyi futball után nem ünnepelhet továbbjutást többek között a Le Havre (071.), a Valenciennes (138.), a Toulouse (139.), és a Nice (140.)


+ Az Angol Ligakupa fordulójában kilencven perces játék után nem áll továbbjutásra többek között az Everton (132.), a Blackburn (134.), és a Tottenham (135.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik