Repülőrajtot vett a Roma

Vágólapra másolva!
2007.09.21. 19:29

021. Roma-Juventus
H: 1.80. D: 2.60. V: 3.30.
Repülőrajtot vett a Roma, a bajnokság felvezetéseként Milánóban hódította el az olasz Szuperkupát az Internazionale ellenében, majd az eddigi három bajnoki meccsét is megnyerte. Legutóbbi áldozata a Reggina volt, amelyet idegenben kényszerített térdre. Az előző idény ezüstérmese 13–4–2-es hazai mérleggel rukkolt ki legutóbb. A „farkasok” szerdán a BL-meccsen a Dinamo Kijevet fektették két vállra (2–0). A Juventus a B-osztályban töltötte az elmúlt idényt, ahonnan a kilencpontos büntetése ellenére bajnokként tért vissza, 11–7–3-as útipoggyásszal. Úgy tűnt, a csapat törés nélkül illeszkedik vissza a legjobbak közé, ám két győzelem után legutóbb otthon adta meg magát az Udinesének, és ezzel visszacsúszott a negyedik helyre.

024. Betis-Valencia
H: 2.40. D: 2.75. V: 2.15.
Három forduló után is nyeretlen a Betis, bár két döntetlent már elért, vagyis azért van némi stabilitás a csapatban. A Valencia a mezőny egyik legerősebb csapata, de a BL kötelezettség valamilyen mértékben megoszthatja figyelmét, erejét, így a Betis, talán meg is lepheti.

137. Getafe-Deportivo
H: 2.05. D: 2.80. V: 2.50.
Mindössze egy pontot szerzett három meccséből a Getafe, és két gólt szerzett. Elvileg ezen az összecsapáson meg kellene szereznie első győzelmét, hiszen az ellenfél sem tűnik félelmetesnek. Ám a vendégcsapat szeszélyes, és ezért veszélyes. A játékoskerete némileg gyengült a nyáron, de úgy tűnik, kezd összerázódni, pontszerzése elképzelhető.

Erős idegzetű játékosoknak ajánlunk alapos megfontolásra, többségében a papírformától független felvetést:

+ A listavezető Bristol City nem tudja legyőzni Király Gábor együttesét, a Burnleyt (095.)

+ A vendégként százszázalékos Napoli Empoliban újabb sikerrel gyarapíthatja pontjai számát (126.)

+ Az UEFA-kupa mérkőzés után a Blackburn nem lesz képes legyőzni a Portsmouth csapatát (131.)

+ A sokat remiző Lille Lyonban is képes legalább az egyik pont megszerzésére (199.)
Legfrissebb hírek

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – így kezdődött minden

F1
6 órája

Különleges programok és vendégek a 40. F1-es Magyar Nagydíj hetében

F1
12 órája

F1 75: ismét Japánban dőlt el a vb-cím, de most fordított kimenetellel

F1
12 órája

Norrist probléma hátráltatta, de szerinte Piastri megérdemelt győzelmet aratott Spában

F1
2025.07.27. 20:02

Piastri vezérletével kettős McLaren-siker és Leclerc-dobogó a spái versenyen

F1
2025.07.27. 14:33

F1 75: így énekelték meg a magyar lapok Mansell szenzációs mogyoródi győzelmét

F1
2025.07.27. 12:52

Hamilton, Alonso és Antonelli is a bokszutcából rajtol az esős Belga Nagydíjon

F1
2025.07.27. 12:22

Az eső káoszt okozhat Spában, de Verstappen szerint a McLaren csak még nagyobb fölényben lesz

F1
2025.07.27. 11:35
Ezek is érdekelhetik