Régi kedvencek az ETO-pályán

L. Á.L. Á.
Vágólapra másolva!
2007.09.21. 23:55
Címkék

Nem mindennapi élményben lehet részük azoknak a győri sportbarátoknak, akik szombaton részt vesznek a Rába ETO futballcsapatának negyedszázados jubileumi ünnepségén: az 1981–82-es és az 1982–83-as legendás aranycsapat mellett további korábbi válogatott labdarúgókat láthatnak a zöld gyepen. A Győri Városi Önkormányzat, a Rába Holding és az ETO FC támogatásával életre hívott ünnepségsorozat jubileumi emlékkiállítással veszi kezdetét a városházi Richter-teremben. Ezt délelőtt ünnepi gálaműsor követi, amelyen a korábbi vezetőknek és játékosoknak erre az alkalomra készített emlékérmet adnak át. A Győri Nemzeti Színház művészeinek ünnepi előadását követően a városi ovifoci, az ETO előkészítő-, serdülő- és ifjúsági csapatainak bemutatóját láthatják az újjáépülő stadionban. Ebéd után, 14 órakor veszi kezdetét a megemlékezés fő eseménye, amikor Verebes József vezetésével pályára lépnek a régi kedvencek: Kovács László, Csonka Gyula, Hlagyvik Gábor, Mile Sándor, Magyar Lajos, Hannich Péter, Póczik József, Burcsa Győző, Szabó Ottó, Szentes Lázár, Hajszán Gyula. A szervezők kitettek magukért, ugyanis az ETO ellenfeleként legendás játékosokból álló együttest sikerült meghívniuk, így válogatott mezben pályára lép Disztl Péter, Kardos József, Nagy Antal, Esterházy Márton, Csongrádi Ferenc, Törőcsik András, Vincze István, Bognár György, Szabó József, Sarlós András, Boda Imre, Gyimesi László és Zámbó Sándor.

Legfrissebb hírek

Győr: futballünnep után vereség; 75 éves lenne Sterbinszky Amália

E-újság
2 órája

Hétfői sportműsor: Marozsán Fábián–Jannik Sinner, Budapest Honvéd–Karcag

Minden más foci
2 órája

Szabadon – Csillag Péter publicisztikája

Hátsó füves
3 órája

Többet vártunk – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Bunting pazar játékkal nyerte meg a baseli darts ET-fordulót

Egyéb egyéni
3 órája

Manuel Pellegrini győztes meccsen írt történelmet a Betis kispadján

Spanyol labdarúgás
4 órája

A Milan tíz emberrel verte meg a Napolit és élre állt a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
4 órája

Borbély Balázs: Megérdemelten nyert a Ferencváros, jobb volt

Labdarúgó NB I
4 órája
Ezek is érdekelhetik