Az első nem ázsiai arany

Sz. G.Sz. G.
Vágólapra másolva!
2007.09.21. 23:55
Címkék

A szakítás után még csak a hatodik helyen álló, eddig nemzetközi eredményt felmutatni nem tudó bolgár Ivan Sztoicov nyerte meg a férfi 77 kilósok küzdelmét a csiangmaji világbajnokságon. Mögötte a legutóbbi két Eb-n diadalmaskodó örmény Gevorg Davtjan végzett, azaz végre sikerült megtörni az ázsiai hegemóniát. Sajnos a magyar férfiak gyengén szerepeltek, az összetett pontversenyben az olimpai kvótához minimálisan szükséges 27. hely megszerzésére egyre kisebb az esély. A már csütörtökön emelő Baranyai János 33. lett, így nem szerzett pontot a csapatnak (ehhez az első 25-be kellett volna kerülnie), Gráner Zoltán kiesett a 85 kilósok között a D-csoportban (csak az első szakításgyakorlata volt érvényes), és Cser Norbert is majdnem elszállt az első fogásnemben a C-csoportban. A nőknél az 58 kilós Nagy Szilviának legalább sikerült egy-egy jó próbálkozással befejeznie a versenyt a C-csoportban.

Legfrissebb hírek

„Kicsordult a könnyem” – majdnem negyven év után teljesült a kazincbarcikai szurkoló álma

Labdarúgó NB I
6 perce

Jövőre megcélozza a strandröplabda Európa-bajnoki részvételt Villám Lilla és Kun Stefánia

Röplabda
28 perce

Bűnösökből lettek csehszlovák hősök

Minden más foci
30 perce

Molnár Dóra hetedik lett 200 méteres háton a vizes vb-n

Vizes vb 2025
43 perce

Óriási fölénnyel nyerte az olimpiai bajnok a női 3 méteres műugrást a vizes vb-n

Vizes vb 2025
48 perce

Három fiatal játékosát is kölcsönadja az NB II-be a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Kártik Bálint: Már másként tekintek az NB I-es szereplésre

Labdarúgó NB I
1 órája

Skribek Alen: Három pontért megyünk Diósgyőrbe

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik