Tortúra a becsületért

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2007.09.19. 09:39
Címkék
Kedden elutazott a hétfőn kezdődő Európa-bajnokság színhelyére a magyar női nemzeti csapat, de sajnos nem azért, hogy bejusson a kibővített, 16-os mezőnybe, hanem azért, hogy kivívja az A-divízióban maradást. Csalódottan, menet közben szövetségi kapitányt váltva.

Bajban vagyunk. Jó nagyban. Illetve tulajdonképpen ugyanott tartanak legjobb kosarashölgyeink, ahol tartottak a férfiak majdnem egy hónappal ezelőtt, csakhogy tőlük – valljuk meg – nem is várhattunk sokkal többet.

A női válogatott számára azonban teljesen más célokat fogalmaztak meg a szövetség elöljárói: túlzott merészséggel olimpiai álmokat szövögettek, így aztán most még nagyobb a csalódottság: azért is meg kell küzdenünk, hogy egyáltalán megőrizzük helyünket a kontinens legjobb 24 válogatottja között.

Pedig oda tartozunk, ehhez kétség sem férhet.

Még a közelmúlt nagy pofonjai, a bulgáriai és az izraeli súlyos vereség ellenére is, amelyeket hamar ki kell verni a fejekből valahogy, mert máris itt áll előttünk a következő feladat.

Szándékosan nem úgy fogalmaztunk, hogy itt tornyosul, hiszen ha valahol, akkor az olaszországi pót-pótselejtező bentmaradásért megvívandó mérkőzésein már tényleg kötelező a győzelem – igaz, ezt gondoltuk az előző kör négy meccse előtt is. Most csak kettőt kell megnyernünk, előbb szerdán Szlovénia, aztán csütörtökön Svédország az ellenfél, és ha sikerül botlás nélkül letudni a (tor)túrát, vehetünk egy jó nagy lélegzetet, és elkezdhetünk újra építkezni. Talán végre nem kapkodva, hanem alaposan átgondolva, kire van szükség és kire nincs egy ambiciózusabb keret kialakításakor.

Mert mostanában akadnak gondok az akarással is, erre már több bennfentes is utalt burkoltan. Aki viszont nem küzd teljes erőbedobással a nemzeti színekért, annak nincs helye a válogatottban. De még a környékén sem...

Lancianóban azonban azoknak kell megvívniuk a becsületért, akik miatt a magyar válogatottat meglegyintette a kiesés szele. Remélhetőleg lesz bennük annyi kurázsi, hogy erre a két összecsapásra még felszívják magukat, aztán mehet mindenki a klubjába, és az illetékeseken a sor, hogy eldöntsék, ki és mit rontott el. Hiszen valamit nagyon elhibáztunk. Többek között a válogatást, a felkészülést, esetleg saját erőnket nem becsültük fel pontosan, ezért az elvárásokat sem fogalmaztuk meg jól. Itáliában még sok mindent lehet korrigálni, ha azonban ott sem sikerül megállítani a magyar női kosárlabda évek óta tartó hanyatlását, nagyon nehéz lesz az újrakezdés.

De egyelőre foglalkozzunk a következő feladatokkal, készüljünk fel a szlovénekből és a svédekből!

Legfrissebb hírek

Luis Díaz duplájának köszönhetően Frankfurtban is hibátlan maradt a Bayern München

Német labdarúgás
7 perce

Női kézilabda BL: Albek cunderből villant, Szikora ijesztő képet posztolt a lábáról – videó, fotó

Kézilabda
9 perce

A Honvéd az Atomerőműt is megverte, a Szolnok is hibátlan maradt a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
9 perce

Női kosárlabda NB I: négy csapat is a harmadik győzelmét szerezte meg

Kosárlabda
23 perce

Női vízilabda ob I: a BVSC legyőzte a Dunaújvárost

Vízilabda
30 perce

Kiütés: az Inter vette el az újonc Cremonese veretlenségét a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
37 perce

Könnyedén nyert az Esztergom, megszerezte első győzelmét a Kisvárda

Kézilabda
51 perce

Iskolajátékkal verte meg a Győr a Gloriát a női kézi BL-ben

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik