Talmácsi okkal jókedvű

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2007.09.14. 23:44
Címkék
Talmácsi Gábor másodikként végzett a gyorsaságimotoros-világbajnokság Portugál Nagydíjának első időmérő edzésén, miközben legfőbb riválisa, Hector Faubel bukott, és a 17. pozícióból várja a folytatást.

Minden oka megvan a jókedv re Talmácsi Gábornak – és ezt nemcsak a pénteki időmérőn elért második hely indokolja. A nyolcadliteres világbajnoki pontverseny magyar éllovasa ugyanis azt hitte, az estorili aszfaltcsíkon jóval nagyobb lesz a különbség az ő Apriliája és az RSA-k (Mattia Pasini, Hector Faubel és Sergio Gadea ilyen motoron ül) között. Nem kellett sokáig várni arra, hogy kiderüljön: Talma továbbra is bombaformában van, ami átlendíti őt az esetleges technikai különbségeken. A délelőtti szabadedzésen harmadik, a délutáni időmérésen második időt repesztett, és lehetett volna még jobb is, ha a végén tud egy tiszta kört teljesíteni.

„Nagyon boldog vagyok, főleg azért, mert RS motorral korábban még senki sem ért el itt ilyen jó időeredményt – mondta TalmácsiGábor. – A pálya ritmusára már délelőtt ráéreztem, délután pedig még az is megfordult a fejemben, hogy meglehet a pole pozíció. Az ideális időm két tizeddel jobb, mint a mostani, de sajnos nem sikerült tiszta kört teljesítenem. De lehet még javulni.”

A motorok ezen a pályán speciális beállítást igényelnek: Talmácsi azt kérte, legyen még stabilabb a motorja a féktávokon, mert úgy gondolja, ezáltal tovább tud gyorsulni. Jelenleg egyedül Mattia Pasini előzi meg, ő viszont több mint három tizedmásodperccel. Az olasz egyszerűen szárnyal az utóbbi időben, ha nincs az év eleji pechszériája, egészen biztosan ott loholna Talmácsi és Hector Faubel nyomában (esetleg már előttük járna) a világbajnoki címért folyó versenyfutásban.

Ami Faubelt illeti, neki nem volt túl szerencsés délutánja: két perc volt hátra az edzésből, amikor a spanyol elesett, emiatt meg kellett elégednie a 17. pozícióval. A csapattól érkező hírek szerint a vb-másodiknak nem esett nagyobb baja, úgyhogy szombaton kiharcolhat magának ennél jobb rajthelyet.

„Faubellel mindenképp számolni kell, mert nagyon gyors” – tette hozzá Talmácsi Gábor,jelezve, mire számíthatunk a versenynapon.

Addig azonban hátravan még egy időmérő edzés szombaton…

Legfrissebb hírek

Marozsán bízik a jó folytatásban Sanghajban

Tenisz
15 perce

BL: Kajrat Almati–Real Madrid

Bajnokok Ligája
42 perce

Liga 2: nyolcvanpercnyi vezetés ellenére pont nélkül maradt a Sepsi Bukarestben

Minden más foci
46 perce

Vívás: dupla dobogóval kezdte az idényt Komjáthy Boglárka

Utánpótlássport
56 perce

Óriási a tumultus Almatiban, de nem csúszik a Real Madrid BL-meccse

Bajnokok Ligája
1 órája

A BL-győztes Magdeburg legyőzésével döntőt játszhat a Veszprém a klub-vb-n!

Kézilabda
1 órája

A magyar parlamenti válogatott legyőzte a törököt

Magyar válogatott
1 órája

Tekvondó: érmünk lett a verseci GP-versenyen, kvalifikáció (még) nincs

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik