Az üzlet az üzlet

PÓSA ÁRPÁDPÓSA ÁRPÁD
Vágólapra másolva!
2007.09.14. 00:15
Noha százmillió dollárt nem illik lebecsülni még akkor sem, ha más fizeti, mégis nevetségesnek tartom az FIA motorsport-világtanácsának kémügyben meghozott döntését.
Noha százmillió dollárt nem illik lebecsülni még akkor sem, ha más fizeti, mégis nevetségesnek tartom az FIA motorsport-világtanácsának kémügyben meghozott döntését.


A huszonhat tagú testület arra ítélte a bűnösnek talált McLaren-csapatot, hogy fizesse be a fent említett szép kerek összeget, továbbá elvette az istállótól az idei konstruktőri pontjait. Nem csekélység ez, hiszen a mérnökök, a fejlesztők, a cégek is ádáz csatát vívnak a maguk versenyében, de azért a konstruktőrök küzdelme – valljuk be – másodrendű. Mindenkit az érdekel, hogy ki lesz az egyéni világbajnok.

Jelen esetben: triplázik-e Fernando Alonso, vagy Lewis Hamilton újoncként egyből felér a csúcsra.
Nos, ők mindketten a McLaren versenyzői, és nehéz elhinni, hogy a kémügyben megszerzett sok száz oldalnyi információból egy sem segítette őket a legnagyobb vetélytárs, a Ferrari, illetve Kimi Räikkönen és Felipe Massa megelőzésében.

Ha a McLaren vétkes, vétkes a két pilóta is. Őket is meg kellett volna büntetni. Csakhogy az már jelentősen ártana az üzletnek. Ki lenne ugyanis kíváncsi a hátralévő négy futamra, ha mindenki tudná, hogy Räikkönen biztos befutó (ahogyan a Ferrari Belgiumban már a hét végén világbajnok lehet a konstruktőröknél a McLaren lenullázása után).

Ki tudja megjósolni, hogyan viselkednének a szponzorok a két legnagyobb sztár kizárását követően? Óriási üzlet a Formula–1, s a veszteség is gigantikus tud lenni. Nem ez az első eset a száguldó cirkuszban, hogy a versenyszabályokat csak tájékoztató jelleggel veszik figyelembe, amikor kényes döntést kell hozni.

A büntetések többnyire senkinek sem ártanak, mert a Formula–1-ben az üzlet diktál. No meg Bernie Ecclestone, elvégre az F1 tulajdonképpen az ő magánvállalkozása.

Ez nem bűn, csak állapot. A szurkolók milliói viszont nem azért látogatják a pályákat, és nem azért ülnek le rendszeresen a tévé elé, hogy a Formula–1 különböző részvevőinek az üzleti sikeréért drukkoljanak.
Persze ők csak egy (nem elhanyagolandó) tételnek számítanak a bevételi oldalon…
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik