Új vihar Ronaldo körül

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
Vágólapra másolva!
2007.09.12. 23:53
Címkék

A Ronaldót szállító repülőgép szerdán kevéssel déli tizenkét óra után szállt le a milánói Malpensa reptéren, a 30 éves támadóra váró seregnyi újságíró azonban hoppon maradt. A párizsi átszállással Rio de Janeiróból érkező brazil futballistát ugyanis egy menekülőkapun „kicsempészték” a terminálból, így megúszta a vélhetőleg a doppinggyanúra is kíváncsi sajtósok kérdéseit.

Válaszolt viszont helyette José Luís Runco, a brazil válogatott csapatorvosa, aki a vérkivonattal történő – egyelőre kísérleti fázisban lévő – kezelési módszerről szóló híreket cáfolva határozattan kijelentette: Ronaldo esetében csakis a hagyományos megoldásokat alkalmazták.

„A játékosnál végül nem volt indokolt az újfajta eljárás bevetése, így a kevesebb kockázattal járó, régóta alkalmazott módszerrel gyógyítottuk a combját – magyarázta José Luís Runco. – Az izom javul,de még legalább két-három hétbe telhet a teljes felépülés. Elmondtam Massimiliano Salának, a Milan orvosának, milyen kezelést tartok a legmegfelőbbnek a következő időszakra.”

A csatár az elmúlt napokban Brazíliában kúráltatta magát, miután a július végén összeszedett combhajlítóizom-sérülése súlyosságát a klubjánál kezdetben alábecsülték, így heteken keresztül gyakorlatilag nem javult az állapota.

A Ronaldo-ügy azonban nemcsak a labdarúgó és a Milan orvosi gárdája, hanem az egészségügyi stáb és a szakmai vezetők között is feszült helyzetet teremtett. Carlo Ancelotti vezetőedző például látható ingerültséggel reagált az újságírók kérdésére, akik a futballista állapota felől érdeklődtek.

„Hogy hogy van Ronaldo? – komorult el a szakember arca. – Kérdezzék meg Meersseman professzort és a csapat orvosait! Engem korábban úgy tájékoztattak, szeptember tizedikén, hétfőn már rendben lesz a támadó, aztán mondtak szerdát is, úgyhogy most már nem tudok mást tenni, mint várni a következő időpontot.”

Az Olasz Labdarúgó-szövetség doppingellenes bizottsága nincs könnyű helyzetben, hiszen ha bebizonyosodna, hogy José Luís Runco mégis alkalmazta a kétes módszert, tisztázni kell, hogy az valóban sérti-e a szabályokat. Az újfajta kezelésről ugyanis tapasztalatok híján még nincs egységes álláspont a világ doppingellenes testületeiben.

Legfrissebb hírek

Ők lehetnek a tokiói atlétikai vb legnagyobb sztárjai

Képes Sport
2 perce

Élete mérkőzésére készül a szarvaskendiek sírkövese

Labdarúgó NB I
26 perce

A háromszoros Stanley-kupa-győztes Fleury egy meccsre visszatér Pittsburghbe

Amerikai sportok
40 perce

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
58 perce

Pelé üzenete az Alattyáni Termelőszövetkezet csapatának

Hátsó füves
1 órája

Halász Bence: Nagyon nagy kedvvel vágok neki a világbajnokságnak

Atlétika
1 órája

Davis-kupa: „Nem tehetek szemrehányást senkinek, ez egy ilyen nap volt” – Bardóczky Kornél

Tenisz
2 órája

Babos Tímea és Luisa Stefani bejutott a Sao Pauló-i tenisztorna döntőjébe

Tenisz
2 órája
Ezek is érdekelhetik