Eb-selejtezők: Litvánia és Ciprus is győzelemmel zárta a napot

Vágólapra másolva!
2007.09.12. 22:04
Míg Litvánia nehézkesen, addig Ciprus könnyedén gyűjtötte be a három pontot soros ellenfele ellen a 2008-as Európa-bajnoki selejtező-sorozatban.Litvánia 2-1-es győzelmet aratott Feröer-szigetek nemzeti csapata ellen az Európa-bajnoki selejtezők B csoportjában.A Kaunasban megrendezett találkozón gyorsan vezetést szereztek a baltiak, a szünet után közvetlenül pedig megduplázták előnyüket. A hosszabbításban elért feröeri találat már érdemben nem változtatott a találkozó kimenetelén.Ciprus kényelmesen gyűjtötte be a három pontot San Marinóval szemben. Az első negyedóra végén előnybe kerültek a szigetlakók, majd a félidő vége előtt 2-0-ra alakult az eredmény.A kilencven perc letelte után megszületett a harmadik ciprusi találat is, ezzel alakult ki a 3-0-s végeredmény.Ezek az eredmények azt jelentik, hogy bár mind Litvánia, mind Ciprus begyűjtötte harmadik győzelmét a csoportjában, ennek ellenére nem tudnak beleszólni a továbbjutást jelentő helyekért zajló harcba.

LABDARÚGÁS, 2008-AS EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ-SOROZAT

B CSOPORT:
Litvánia – Feröer-szigetek 2-1 (Jankauskas 8., Danilevicius 53., ill. Róg. Jacobsen 90+3)

D CSOPORT:
Ciprus – San Marino 3-0 (Makridisz 15., Aloneftisz 41., 90+2.)

LABDARÚGÁS, 2008-AS EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ-SOROZAT

B CSOPORT:
Litvánia – Feröer-szigetek 2-1 (Jankauskas 8., Danilevicius 53., ill. Róg. Jacobsen 90+3)

D CSOPORT:
Ciprus – San Marino 3-0 (Makridisz 15., Aloneftisz 41., 90+2.)
Legfrissebb hírek

Nyolcgólos döntetlent játszott a futsalválogatott Lettországban

Magyar válogatott
2025.02.05. 20:25

Ciprus másodszor is legyőzte a litvánokat, félbeszakadt a román–koszovói összecsapás

Minden más foci
2024.11.15. 20:02

NL: a litvánok azt sem tudták, hol a labda – ezt a támadást látni kell!

Minden más foci
2024.10.12. 17:19

NL: Feröer legyűrésével javított Lettország, emberhátrányban nyertek az északmacedónok

Minden más foci
2024.09.10. 22:50

A románok hajrában szerzett gólokkal győzték le Litvániát

Minden más foci
2024.09.09. 22:41

NL: Kazahsztán féken tartotta Haalandékat, Litvániában nyert Ciprus

Minden más foci
2024.09.06. 19:59

Felkészülés: Moldova fordulatos meccsen nyert Ciprus ellen

Minden más foci
2024.06.08. 20:53

Okoz-e álmatlan éjszakákat Palasics Kristóf Chema Rodrígueznek?

Kézilabda
2024.05.12. 20:46
Ezek is érdekelhetik