Ismét nyerőember lett Ronaldinhóból

SZELI MÁTYÁSSZELI MÁTYÁS
Vágólapra másolva!
2007.09.10. 23:08
Címkék
Ronaldinho remek játékkal tért vissza a brazil válogatottba: a Barcelona klasszisa az Algéria elleni barátságos meccs után az Egyesült Államokkal vívott találkozón is remekül játszott, góllal és gólpasszal vette ki részét a 4–2-es győzelemből.

A tavalyi világbajnokságot követő feszített szezon után Ronaldinho – Kakához hasonlóan – fáradtságra hivatkozva azt kérte a brazil szövetségtől, hogy tekintsen el az idei Copa Américán való részvételétől. A selecao a két világsztár nélkül, a toronymagas esélyesnek kikiáltott Argentínát legyőzve megnyerte a Venezuelában rendezett kontinensviadalt. Dunga, a válogatott szövetségi kapitánya azt nyilatkozta, a folytatásban elsősorban azoknak szavaz bizalmat, akik részt vettek a tornán. A 43 éves szakember szavai ijesztőnek tűntek, de igazából senki sem számolt komolyan annak lehetőségével, hogy a Barcelona labdarúgója ezentúl csak a televízión keresztül követheti nyomon társai szereplését. A többnyire pihenéssel töltött nyarat követően Ronaldinho fogadkozott, hogy újult erővel segíti majd csapatát, és eddig betartotta ígéretét. Tagja volt a Copa América utáni első meccsen pályára lépő brazil együttesnek, és csereként beállva góllal és gólpasszal tért vissza augusztusban az Algéria ellen 2–0-ra megnyert barátságos találkozón. A 2005-ös év aranylabdása a következő találkozón is kiváló teljesítményt nyújtott, az áldozat az Egyesült Államok volt, amely hétfőre virradóra hazai pályán szenvedett 4–2-es vereséget a braziloktól. Az amerikaiak egyébként rendkívül megnehezítették a vendégek dolgát, de Ronaldinho ellen nem volt ellenszerük.

A pazar formában játszó támadó előbb gólpasszt adott, mértani pontosságú szögletrúgása után Lúcio fejelte a hálóba a labdát – Tim Howard kapus olyan szerencsétlenül vetődött, hogy kificamította egyik ujját, ennek ellenére végigvédte a találkozót. Bő húsz perccel később ismét villant a klasszis, s remekül végrehajtott szabadrúgásból talált be a hazaiak kapujába.

A lefújást követően a meccs hőse saját teljesítménye helyett inkább az amerikaiakat méltatta: „Igen nehéz mérkőzésen vagyunk túl, ez is azt mutatja, hogy az amerikai labdarúgás fejlődik. A hazaiak zárt védekezéssel játszottak, nem sok helyet hagytak nekünk, úgyhogy az egész mecscsen keményen kellett dolgoznom. Emellett úgy érzem, egyre inkább sikerül beilleszkednem Dunga játékrendszerébe.”

Legfrissebb hírek

Már nem Boér Gábor a Videoton vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
21 perce

Férfi kézilabda: a Veszprém a Gyöngyössel, a Szeged a DEAC-cal találkozik a Magyar Kupában

Kézilabda
25 perce

Rapport Richárd Mihail Botvinnik-díjas lett

Egyéb egyéni
40 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
58 perce

Erste Liga: lett vezetőedző érkezett Csíkszeredára

Jégkorong
1 órája

F1: Verstappen úgy vezetett, mint egy isten – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
1 órája

Ülésezett a FIFA, megvédenék a profi labdarúgók érdekeit

Minden más foci
1 órája

Szoboszlai Dominik viaszfigurát kap a budapesti Madame Tussauds-ban

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik