Háromezer ember búcsúztatta éjszakai futással a nyarat

Vágólapra másolva!
2007.09.10. 17:22
Az éjszakai futáson részt vevő sportolni vágyók Budapest legszebb helyein haladtak végig, miközben gyönyörködhettek a kivilágított főváros szépségében.
A Roosevelt téren már este 7 órától gyülekeztek a futók, miközben a színpadon a Váci Fúvószenekar muzsikája szórakoztatta őket. 8 órakor Péter Attila lépett színpadra, aki zenés-táncos bemelegítéssel hangolta futásra az egybegyűlteket.
A rajt előtt tűzijáték köszöntötte az indulásra váró futókat, majd Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes Csollány Szilveszter, Pulai Imre és Kammerer Zoltán olimpiai bajnok sportolók társaságában ellőtte a rajtot.

A háromezer futó a főváros legkülönlegesebb helyeit, a Lánchidat, az Alagutat, és a Parlamentet is érintve teljesítette a 6,5 kilométeres versenytávot. Elsőként a 22. Nike Budapest Félmaraton győztese, Ott Balázs futott át a célvonalon, őt Tóth László és Kedves Roland követte. A hölgyeknél Tóth Lívia diadalmaskodott Molnár Barbara és Kácser Zita előtt.


Férfiak
1. Ott Balázs PFK 19:00
2. Tóth László PFK 19:14
3. Kedves Roland Mezőtúr 19:29
4. Józsa Gábor MAC-Népstadion 19:40
5. Hirt Márton MAC 19:50
6. Kustos Szabolcs Vasas-Humansoft 19:55

Nők
1. Tóth Lívia VEDAC 22:07
2. Molnár Barbara TFSE 22:57
3. Kácser Zita Dunaújvárosi AC 23:49
4. Kácser Krisztina Dunaújvárosi AC 23:57
5. Makrai Éva ZTC 25:01
6. Pap Eszter Villám SC 25:08

www.futanet.hu
Legfrissebb hírek

Pérez az Alpine-nal is tárgyal, de akár a Mercedesnél is kiköthet – sajtóhír

F1
16 órája

Marko nem vár fordulatot az imolai fejlesztésektől; veszélyben lehet Horner pozíciója a Red Bullnál?

F1
21 órája

Rali: Jos Verstappen először versenyez murván

Egyéb autó-motor
2025.05.09. 21:25

Ki kicsoda? Íme, a Formula–1-es csapatok kulcsfigurái

Képes Sport
2025.05.07. 17:17

Az idősebbik Sainz is harcba szállhat az FIA elnöki posztjáért – sajtóhír

F1
2025.05.07. 14:36

Cserél az Alpine: Colapinto veszi át Doohan helyét Imolától – hivatalos

F1
2025.05.07. 09:13

F1: távozott az Alpine csapatfőnöke, ideiglenesen Briatore veszi át a helyét

F1
2025.05.06. 22:14

„Sainzot is elengedjem?" – a Ferrarinál izzott a rádió Miamiban, de senkiben sem maradtak rossz érzések

F1
2025.05.05. 13:09
Ezek is érdekelhetik