Békemisszió

SINKOVICS GÁBORSINKOVICS GÁBOR
Vágólapra másolva!
2007.09.09. 00:39
Fuad Muzurovic volt az első külföldi szakember, aki kimondta azt, amit mi, itthon, egymás közt már halkan sem mertünk kiejteni. A bosnyák szövetségi kapitány szombat kora este nyugodt hangon, mindenféle érzelmektől mentesen azt mondta: a magyar labdarúgás jó úton halad, és a válogatott reális eséllyel pályázik a továbbjutásra a soron következő vb-selejtezősorozatban.

Mindez a sajtótájékoztatón hangzott el, és mi, magyarok nem nagyon tudtunk hozzászólni ehhez. A dicséretet ízlelgettük, mint egy pohár zamatos vörösbort. Ekkor már csendesedett odakint minden: a stadion falai elnyelték a vastaps zaját, ugráló, boldog drukkerek üvöltését. Hazaindult mindenki, és jó lett volna belelátni a magyar drukkerek fejébe.

Jó lett volna tudni, hogy a két remek győzelem, a világbajnok olaszok és a mieinknél esélyesebbnek tartott bosnyákok elleni siker mennyi mindent söpört ki a az elmúlt húsz év kudarcaitól terhelt gondolatokból. Mert az kiderült, hogy Magyarországon elég egy apró szikra, a szurkolót tűzbe-lázba hozó diadal, s máris futballország lehetünk.

Futbólia, az a hely, ahol egykoron Puskás Ferencért, Tichy Lajosért, Albert Flóriánért, Mészöly Kálmánért, Törőcsik Andrásért, Nyilasi Tiborért és Détári Lajosért lelkesedtek. Hát tessék, most megint lehet kedvencet választani. Mert lehet. Bár a magyar válogatott belátható időn belül nem játszik vb-döntőt, miként az Aranycsapat, az is valószínűsíthető, hogy nem leszünk Európa legjobb négy csapata között, mint 1972-ben, de ettől még ez a jelenlegi fiatal gárda igencsak szerethető, és játékában hordozza a siker lehetőségét.

Persze most a két győzelem hatására sem lett jobb a magyar futball helyzete, a hazai bajnokság színvonala, mint ahogyan továbbjutási esélyeink sincsenek már, de ez a győzelem mégiscsak sokat jelent. S nemcsak a szurkolók lelkében. A hírek most nem arról szólnak, hogy mennyiért csináltattak formaruhát korábban az MLSZ vezetői, hogy az UEFA befagyasztja-e a Magyarországnak szánt pénzeket, s az is mellékessé vált, hogy ki kit utál és miért.

A magyar válogatott nemcsak emlékezetes győzelmeket aratott, de valóságos békemissziót is teljesít. Már csak ezért is szeretni kell ezeket a játékosokat.
Legfrissebb hírek

Pérez az Alpine-nal is tárgyal, de akár a Mercedesnél is kiköthet – sajtóhír

F1
14 órája

Marko nem vár fordulatot az imolai fejlesztésektől; veszélyben lehet Horner pozíciója a Red Bullnál?

F1
19 órája

Rali: Jos Verstappen először versenyez murván

Egyéb autó-motor
2025.05.09. 21:25

Ki kicsoda? Íme, a Formula–1-es csapatok kulcsfigurái

Képes Sport
2025.05.07. 17:17

Az idősebbik Sainz is harcba szállhat az FIA elnöki posztjáért – sajtóhír

F1
2025.05.07. 14:36

Cserél az Alpine: Colapinto veszi át Doohan helyét Imolától – hivatalos

F1
2025.05.07. 09:13

F1: távozott az Alpine csapatfőnöke, ideiglenesen Briatore veszi át a helyét

F1
2025.05.06. 22:14

„Sainzot is elengedjem?" – a Ferrarinál izzott a rádió Miamiban, de senkiben sem maradtak rossz érzések

F1
2025.05.05. 13:09
Ezek is érdekelhetik