Iskolák: kitárták a kaput

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2007.08.29. 09:30
Címkék
Új kezdeményezés, aminek mindenki örül. Több száz olyan iskola van ma Magyarországon, amely csatlakozott a „Tárt kapuk” mozgalomhoz, amelynek keretében a tanítási időn kívül is használhatják a tanulók és a szüleik a tornatermeket.

Sok helyütt, főleg a nagyváro sokban, az iskolákba csak a tanulók léphetnek be, és ők is csak akkor, ha éppen dolguk, vagyis éppen órájuk van ott. Pedig a tanintézmények igen fontos szerepet tölthetnének be a lakosság életében is, túl a felnőttképzés funkcióján.

Az iskolák szerepe többnyire csupán az oktatásra korlátozódik – ez természetesen nem kevés –, és a kötelezőkön kívül nagyon kevés intézmény vállal további feladatokat. Ennek természetesen többféle oka lehet, de a legfontosabb, hogy bármilyen tevékenység kiadással jár.

Az iskolák jelentős részében van tornaterem is, de ahol nincs, rendelkezésre áll legalább egy udvari focipálya, ahol kispályás meccseket lehet rendezni. Ha pedig sikerül némi támogatást szerezni, mindegyik iskola örömmel szervez programokat az érdeklődőknek. A „Tárt kapuk” iskolaprogram keretében tulajdonképpen nincs más tennivalója egy iskolának, mint hogy néhány órával, esetleg egy nappal tovább tartson nyitva. Általában szombaton tárják ki kapuikat a lakosság előtt, s rendelkezésére bocsátják a tornatermeket és pályákat, labdákkal és egyéb sporteszközökkel.

Több városban – főleg vidéken – már annyira népszerű az államilag is támogatott program, hogy immár rendszeresen szerveznek bajnokságokat is, hiszen minden héten fix időpontban, ingyen vehetik igénybe a létesítményeket. A „Tárt kapuk” akció sikere már felkeltette a gazdasági szereplők érdeklődését is.

Ez talán természetes, hiszen a szabadidősport széles tömegek körében népszerű, így a megmozdulások igen jó reklámozási lehetőséget jelentenek. A szponzorok hozzájárulása jó kezekbe kerül, a felajánlott összeget további sportrendezvények szervezésére fordítják.

Igen sok múlik az érintett pedagógusok kreativitásán, hiszen a sportprogramok megtervezését, összeállítását, irányítását az iskolákra bízzák. Persze nemcsak futballozni, kézilabdázni vagy éppen kosarazni lehet, hanem minden egyéb más jellegű, mozgást igénylő, játékos versengést is ki lehet próbálni.

Az iskolákban a napokban tartják az évnyitókat. Remélhetőleg nemcsak a tanévet, hanem a tanintézményeket is megnyitják a sportolni vágyók előtt.

Legfrissebb hírek

Megvan a következő állomása a norvég kéziválogatottól 15 év után távozó sikerkapitánynak

Kézilabda
19 perce

Férfi kézilabda Eb-selejtező: Szlovákia–Magyarország

Kézilabda
26 perce

Jövőre visszatér Stéphane Peterhansel a Dakar ralira

Egyéb autó-motor
57 perce

Ki kicsoda? Íme, a Formula–1-es csapatok kulcsfigurái

Képes Sport
58 perce

Újra edzésbe állt az egy hét alatt kétszer műtött Pászka Lóránd

Labdarúgó NB I
1 órája

A férfiak a spanyolokkal, a nők a görögökkel egy csoportban a vízilabda-vb-n

Vízilabda
1 órája

Szünetet tart pályafutásában a világ leggyorsabb úszója

Úszás
1 órája

Megjelent a Széchy Tamásról szóló könyv

Úszás
1 órája
Ezek is érdekelhetik