Feloldhatatlan ellentét?

BERECZKY ATTILA, HAVASRÉTI BÉLABERECZKY ATTILA, HAVASRÉTI BÉLA
Vágólapra másolva!
2007.08.27. 00:01
Címkék
Róth Kálmán nem betegsége miatt hiányzott a Kulcsár Anita-emléktorna döntőjéről! Az MK-győztes, bajnoki ezüstérmes Győri Audi ETO szakvezetője a játékosokkal került összetűzésbe, ezért nem utazott el Dunaújvárosba.

„Győri gyógyír az edzőnek” – ez volt vasárnapi számunkban a Kulcsár Anita-emléktornáról szóló tudósítás címe. A hivatalos verzió szerint ugyanis Róth Kálmán vírusos betegsége miatt nem tarthatott csapatával. A hivatalossá tett álláspont ellenére érezhető volt, hogy valami nem stimmel a hirtelen jött betegség körül. Aztán vasárnap kiderült, hogy az ETO női csapatának legsikeresebb edzője nem betegsége miatt hagyta magára együttesét. Sőt lehet, hogy a játékosai hagyták magára mesterüket.

De nézzük az előzményeket! A csapat július elején – mint már öt éve mindig – az új szezonra Róth Kálmán irányításával kezdte meg a felkészülést, s mivel szerződését az idén hoszszabbították meg három évvel, senki sem gondolt váltásra. A munka – legalábbis látszólagosan – rendben folyt. A sikeres erdélyi edzőtáborozás után, két héttel ezelőtt Győrött a lányok megnyerték a négy BL-csapat részvételével lebonyolított felkészülési tornát, a mostani hétvége azonban már változást hozott. A pénteki indulás előtt Róth Kálmán játékosaival együtt lerótta kegyeletét Győrött, a Nádorvárosi temetőben Kulcsár Anita sírjánál, majd a dunaújvárosi emléktorna első mérkőzésén az ETO háromgólos vereséget szenvedett a Cornexitől, utána négy góllal megverte az elmúlt évi BL-döntős orosz Lada Togliattit, s mivel a csoportban kedvezően alakultak az eredmények, a Győr döntőt játszhatott.

A szombati fináléra aztán Róth Kálmán nem kis meglepetésre nem utazott el Dunaújvárosba, így segítője, a korábban az ifjúsági együttes edzőjeként, majd nyártól másodedzőként dolgozó Konkoly Csaba vezényelte a csapatot. Az ETO pedig időnként sziporkázó játékkal kiütötte a Dunaferrt.

A Róth Kálmán távollétét firtató kérdésekre egyáltalán nem megnyugtató módon hangzott a néha „pirulós” válasz: „Beteg.” Vasárnap aztán kiderült, az orvostudomány jelen állása szerint nem gyógyítható betegségről van szó. Konkrétumokat senki sem volt hajlandó elárulni. Róth Kálmán telefonján a hangposta jelentkezett: „Most nem vagyok elérhető, hagyjon üzenetet…”. Hasonló máskor is előfordult, de rövid időn belül mindig jött a visszahívás. Ez most elmaradt, a gyanú pedig csak erősödött, amikor további hasonló próbálkozásaink is eredménytelenül végződtek.

A klub sajtófőnöke, Cseszregi Balázs sem tudott segítségünkre lenni. Hívtuk a klub elnökét, Vanyus Attilát, aki először csak annyit árult el, hogy az edző nem beteg. Ennek ellenére szombaton nem Róth Kálmán, hanem segítője, Konkoly Csaba meccselt. Az okról az elnök először nem volt hajlandó többet mondani, de annyit sikerült kihámozni a szavaiból, hogy a játékosok és az edző között konfliktus támadt. További kísérletet tettünk a háttér feltárására, de az elnök kitért a válaszadás elől. Ekkor hangzott el a kérdés: „Feloldható-e a kialakult konfliktus? ”A kompromisszumkészségéről híres klubvezető válasza most már határozottabb volt:„Beszélgettem a lányokkal, ennek alapján mondom, hogy a konfliktus megoldására egyelőre nem látok lehetőséget.”

Az elnök még elmondta, hétfőn a szűkebb vezetőség a szponzorok képviselőinek bevonásával megbeszéli a történteket, és várhatóan a keddi elnökségi ülésen születik döntés az ügyben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik