Megduplázódott a létszám

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2007.08.23. 00:00
Címkék

Két fővel bővült, tehát megduplázódott az MKB-Euroleasing bajnok és kupagyőztes női csapatának az előttünk álló idényre már Sopronban készülő játékosainak száma. Az eddig az új másodedző, Seres Éva, valamint a kosarasok erőnlétéért felelős szakember, Rátkai Zsolt irányításával tréningező Eördögh Edithez és Kocsis Boglárkához csatlakozott a zöld-sárgák két friss szerzeménye, a 20 esztendős center, Horti Dóra és a nála egy évvel idősebb irányító, Semsei Barbara. A két kosaras az Európa-bajnoki pótselejtezőre hangoló felnőttválogatott edzőtáborában kezdte meg a gyakorlást az idényre, majd a keretszűkítést követően csatlakozott új klubcsapatához. A soproniak idegenlégiósai és magyar válogatottban szerephez jutó játékosai később kapcsolódnak be a műhelymunkába – egyébként a szakvezető, Székely Norbert is a nemzeti együttesnél dolgozik az újdonsült szövetségi kapitány, Bencze Tamás segítőjeként.

Legfrissebb hírek

Tiago Goncalves bizonyítaná a liláknak, hogy megérte őt pénzért szerződtetni; Mbappé és Yamal külön csatáját hozhatja az idény első el Clásicója

E-újság
1 órája

Futballgála – Somogyi Zsolt jegyzete

Spanyol labdarúgás
2 órája

Kézilabda-forradalom – Ballai Attila publicisztikája

Kézilabda
2 órája

Vasárnapi sportműsor: Real Madrid–FC Barcelona, Mexikói GP

Minden más foci
2 órája

Ötödik lett a Tuxera Aquaprofit Nagykanizsai Sakk Klub a klubcsapatok Európa-kupáján

Egyéb egyéni
2 órája

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól és kilenc gólpassz Norvégiában

Kézilabda
2 órája

Kerkez betalált, Szoboszlai a mezőny legjobbja volt, de így is kikapott a Liverpool

Angol labdarúgás
2 órája

Darts Eb: Wade legyőzte Littlert, Humphries marad a világelső

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik