Szokatlan hőség

RODICS DÁNIELRODICS DÁNIEL
Vágólapra másolva!
2007.08.18. 23:51
Címkék
Szerda délután indult Budapestről a magyar kajak-kenu válogatott, és csütörtök este érkezett meg az előolimpiát megelőző edzőtábor helyszínére, a kínai Nanjingba.

A múlt heti, duisburgi világbaj nokságon kilenc aranyérmet nyert a magyar kajak-kenu válogatott. Az olimpiai számokban rajthoz álló versenyzők csak másfél napot tölthettek Magyarországon, szerdán újra útnak indultak. Ferihegyről Münchenbe repült a csapat, onnan Pekingbe, majd egy újabb átszállást követően Nanjingba. A hosszú utat nem úszta meg jelentősebb fennakadás nélkül a küldöttség, amely a kínai főváros repülőterén lekéste a csatlakozást a kevés idő, és az útlevélvizsgálatra váró utasok hosszan kígyózó sora miatt. Ezenkívül a lapátokat sem rakodták ki időben a repülőből, így mire a magyar válogatott eljutott az indulásra várakozó géphez, bezárták a kapukat, a klasszisok négyórás várakozásra kényszerültek.

„Pénteken edzettünk először, remek körülmények között lakunk, és nagyon jó a pálya is – mondta Angyal Zoltán szövetségi kapitány. – Egyetlen, de jelentős gond, hogy szinte elviselhetetlenül meleg van, és a páratartalom számunkra szokatlanul magas. Amint kilépünk a légkondicionált szállodából az utcára, rögtön leizzadunk. Pénteken hajókiránduláson voltunk, végigjártuk a város lagúnáit, s megnéztünk egy víziszínpadi előadást. Hasonló programunk lesz vasárnap délelőtt, akkor egy közeli szigetre megyünk kirándulni.”

A küldöttség tagjai egyelőre nem tudták kipihenni magukat, hiszen az akklimatizáció több időt igényel. Aki át tudta vészelni délutáni alvás nélkül a pénteki napot, annak egyszerűbb dolga volt, estére nagyon elfáradt. A németországi világbajnokság ideje alatt és a verseny után több olimpiai kerettag említette, hogy nincs kedve a kínai túrához.

„A kedvetlenségnek már nyoma sincs a versenyzőkön – közölte Angyal Zoltán. – Megértem őket, de jövőre, az olimpia előtt ugyanide jövünk majd akklimatizációs edzőtáborba, ezért nagyon fontos, hogy megismerkedjünk a körülményekkel.”

Az első néhány napban az edzők hagyják pihenni tanítványaikat, pénteken például mindenki egy órán keresztül azokkal a kölcsönhajókkal foglalkozott, amelyeket a kínai házigazdáktól kapott a csapat. A tervek szerint a jövő héten végeznek a versenyzők néhány keményebb edzést, hogy ne épüljenek le teljesen az előolimpia kezdetére.

Legfrissebb hírek

Fallabda Eb: Chukwu Hannah a tizedik helyen végzett

Egyéb egyéni
3 perce

Vojvoda Dávid: A hozzáállásnak is másnak kell lennie

Kosárlabda
14 perce

NS-jótékonyság: Adni Jó kispályás focitorna 21. alkalommal

Egyéb egyéni
22 perce

FTC: Ötvös is újra edzésben; valóban ajánlatot tettek Pululuért

Labdarúgó NB I
43 perce

MotoGP, Magyar Nagydíj, időmérő

Egyéb autó-motor
47 perce

A Napoli Kevin De Bruynével védene címet, az Inter új edzővel, a Milan Luka Modriccsal érne fel a csúcsra a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
50 perce

Kovácsréti Márk: Ezek a legfontosabb bajnoki mérkőzések!

Labdarúgó NB I
52 perce

NS-képeslap: Csepel – KIMBA, a jövő záloga

Birkózás
1 órája
Ezek is érdekelhetik