Laza vendégmunka

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2007.08.09. 00:46
Címkék
Hat külföldi futballistát igazolt az Újpest FC a nyári szünetben. A lila-fehérek keretében van már dél-koreai, finn, kameruni, középafrikai, trinidadi és bosnyákausztrál kettős állampolgárságú labdarúgó is. Nekik az lenne a szerepük, hogy vállukon vigyék a csapatot, ám a Megyeri úti együttes az eddigi három fordulóban csak egyszer tudott nyerni. Urbányi Istvánt, a csapat vezetőedzőjét arra kértük, értékelje új légiósait.

Sadjo Haman Sadjo Haman

(kameruni, védő)

Urbányi István: „Összességében intenzíven, jól futballozott eddig, ha ráérez, hogy még szabadabban mehet előre, akkor eredményesebb is lehet. Mindent egybevetve elégedett vagyok vele. Az MTK ellen az utolsó tíz percben volt három jó beadása, de neki ezt a feladatot nemcsak a meccsek végén, hanem az elején és a közepén is meg kell tudni oldania.”

NS-vélemény: A ballábas védő az egyik legnagyobb erősítés lehet Újpesten, de egyelőre nem találta meg az egyensúlyt a játékában. Amikor fellép az akciókhoz, több alkalommal üres terület marad mögötte, ahova az ellenfelek belövik a labdákat. A lila-fehérek egyik legtöbbet futó labdarúgójáról van szó.

NS-osztályzat: 6

Li Do Kvon

(dél-koreai, középpályás)

Urbányi István: „A Zalaegerszeg ellen jól mozgott. Az MTK ellen begörcsölt, lehet, hogy valamiféle pszichés blokk lehetett a háttérben, de nem volt olyan a játéka, mint amit vártam. Talán egy kicsit túlspannolta magát. A hétfői egy félidőjét nem akarom különösebben értékelni, mert nem is lehet. Az alapképességek tekintetében minden rendben van nála, a keddi edzésen úgy pörgött, ahogy szokott.”

NS-vélemény: A jobbszélső nagy lendülettel vetette magát játékba a Zalaegerszeg ellen, kiváló beadásai voltak, és jól is passzolt. A Felcsút elleni edzőmeccsen szép gólokat szerzett, aktív volt a mezőnyben is. A hétfői mérkőzésen viszont nagyon keveset vállalt, és keveset is mutatott. Abban vélhetően igaza van Urbányi Istvánnak, hogy túlpörgött a játékosa.

NS-osztályzat: 5

Foxi Kethevoama

(közép-afrikai, támadó)

Urbányi István: „Már vezethetné a góllövőlistát... Nagyon jó adottságokkal van megáldva, sokszor kerül helyzetbe, ám sok lehetőséget elhibázott. Össze kell csiszolódnia Rajczi Péterrel, neki kell helyzetbe hoznia társát, illetve a többi támadót, nem pedig fordítva. Az MTK ellen talán mélyebben játszott, mint kellett volna.”

NS-vélemény: Jól kezdett a Diósgyőrből igazolt támadó, hiszen az első két meccsén két gólt szerzett. Azonban a második találkozón feltűnt már, hogy sokszor ő marad bent középen Rajczi Péter helyén, így neki kellene befejeznie az akciókat. Sokszor van gólszerzési lehetősége, ám a ziccerek egy részét valóban kihagyja. Kreatív, kiszámíthatatlan labdarúgó.

NS-osztályzat: 6

Sasa Radulovic

(bosnyák-ausztrál, középpályás)

Urbányi István: „Hullámvölgyben volt az MTK ellen. Sokat futott, igyekezett védekezésben hasznosan mozogni, de sokat hibázott. Érthetetlenül sokszor volt pontatlan, az edzőmeccseken megbízhatóan teljesített. Az ilyen hullámvölgy persze lehet normális, de csak ha nem tart túl sokáig. Radulovic sokat dolgozó futballista, a labdaszerzésben rengeteget tesz hozzá a csapat játékához.”

NS-vélemény: A középpályásnak kellene bejátszani a bal oldalt Sadjo Haman előtt. Szürkébben futballozik mint a többiek, kevesebb a látványos megoldása. Teljesítménye folyamatosan romlik, hiszen az első két mecscsen még elfogadható volt, ám az MTK ellen mintha a pályán sem lett volna.

NS-osztályzat: 4

Paulus Roiha

(finn, csatár)

Urbányi István: „Az adottságai

alapján Ryan Giggshez is hasonlíthatnám a csatárunkat. Ehhez viszont az kellene, hogy sokkal gyakrabban vállalja az egy az egy elleni párharcokat. Meg kell találnia a hangot a többi futballistával. Vele kapcsolatban nem feledhetjük el, hogy csaknem egy teljes évet hagyott ki sérülés miatt, még utol kell érnie magát.”

NS-vélemény: Siófokon a nyitó fordulóban kezdőként kapott szerepet, és egy félidőt töltött a pályán – gyenge volt, igaz, azon a találkozón senkit sem lehetett megdicsérni az Újpestből. A Zalaegerszeg elleni meccset kihagyta, ám hétfőn ismét pályára lépett. A Hungária körúton kreatívan, bátran és gólra törően futballozott, ha ezt a formáját állandósítani tudja, megragadhat a kezdő együttesben.

NS-osztályzat: 5

Legfrissebb hírek

Donnarumma: Mbappé nélkül egységesebb a PSG

Bajnokok Ligája
12 perce

Varga-Szabó Andrea lett a Magyar Szinkronúszó-szövetség elnöke

Egyéb csapat
15 perce

Újabb válogatott játékost igazolt a Mosonmagyaróvár – hivatalos

Kézilabda
23 perce

Studer Ágnes is csatlakozott a rendőrség balesetmegelőzési kampányához – videó

Kosárlabda
48 perce

Giro d'Italia: Kusztor Péter végleg visszavonult, szakács lesz az olasz körversenyen

Kerékpár
57 perce

Jégkorong: magyar válogatott kapus érkezését jelentette be az FTC – hivatalos

Jégkorong
1 órája

Újabb szerződéshosszabbítást jelentett be a Paks, 20. idényére készül Böde Dániel – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Kopasz Bálint talán még saját magát is meglepte

Kajak-kenu
1 órája
Ezek is érdekelhetik