Hazatér az olimpiai bajnok?

R. B. B.R. B. B.
Vágólapra másolva!
2007.07.19. 23:33
Címkék

Aggodalomra okot adó hírek érkeztek Olaszországból. Az itáliai szövetség honlapján arról olvashattunk, hogy az ősszel rajtoló bajnokságban kérdésessé vált a Cremona indulása. Az együttes az előző kiírásban az elődöntőbe jutásért búcsúzott a Brescia ellenében, a LEN-kupában pedig az elődöntőben esett ki a későbbi győztes orosz Kazannyal szemben. A Cremona sorsa azért is kiemelkedő jelentőségű számunkra, mivel harmadik éve az együttes játékosa a 2000-ben olimpiai bajnoki címet szerző center, Varga I Zsolt. „Példátlan eset történt, ilyennel még nem találkoztam pályafutásom során – mondta a Szardínián nyaraló pólós. – A klub megegyezett a szerb Alekszandr Sapiccsal, Bresciából és Reccóból is akart játékosokat szerződtetni, majd Carlo Tenderini, az együttes egyik vezetője bejelentette, a jövőben nem támogatja a gárdát. Láttam már megszűnni csapatokat, mondhatta volna ezt két hónappal ezelőtt is – de ilyen szituációba még nem kerültem.” Jelen állás szerint még van esély a túlélésre (a klub többi vezetője, illetve Cremona alpolgármestere igyekszik megmenteni a csapatot), de gyengülhet az együttes, és már Varga I Zsoltot is hírbe hozták egy magyar együttessel. Az olasz szövetség honlapja szerint a kiváló center ősztől – hét Olaszországban töltött szezon után (négy a Savonában, három a Cremonában) – a Vasasban folytathatja pályafutását. „Amikor megtudtam a hírt, egyből csapatkeresésbe fogtam, a Vasasnál és a Szegednél is informálódtam, milyen lehetőségeim lennének – csapott fel saját maga menedzserének az olimpiai bajnok. – Egyelőre várom a klubok válaszát, milyen kondíciókkal tudnának szerződtetni, illetve az is kérdés, milyen lehetőségek lesznek Cremonában. Ez alapján meg kell fontolnom, költözzek-e haza, vagy maradjak Olaszországban. Remélem, pár napon belül eldől, hol játszom ősztől.” A Vasasnál Steinmetz Ádám mögött az utánpótlás-válogatott Kincses Attila, illetve az eredetileg szélső Tóth Márton szokott középen játszani, ezért is vetődhetett fel a bajnokcsapat neve. A nagy terveket szövögető Szeged már szerződtette a szerb válogatott Milos Koroliját, ám mellette nagy erősítést jelenthetne még egy kiváló center igazolása a bajnoki döntőre pályázó együttesnek.

Legfrissebb hírek

Azt MTK szerződtette a Puskás Akadémia fiatal védőjét

Labdarúgó NB I
6 perce

Tudni akarja, mit miért csinál – interjú Enyingi Patrikkal

Képes Sport
7 perce

Erste Liga: kialakult a bajnoki ezüstérmes DEAC kerete

Jégkorong
9 perce

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
11 perce

A férfiak sem bírtak az ukránokkal az ülőröplabda Eb-n

Röplabda
15 perce

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – „az első osztály” emlékei

F1
21 perce

Hová tűntek az angolaiak? Vívás nélkül nyolcaddöntős a férfi párbajtőrcsapat a világbajnokságon

Egyéb egyéni
44 perce

Videó: függőleges helyett vízszintes csíkozás – Megérkezett a Ferencváros új hazai meze!

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik