Puhl Sándort kitették a FIFA-ból

SZ. GY.SZ. GY.
Vágólapra másolva!
2007.07.18. 23:49
Címkék

Amit hetekkel ezelőtt már pedzettünk, az immár valóság: Puhl Sándor többé nem tagja a FIFA Játékvezetői Bizottságának. Habár informális szinten hallani lehetett arról, hogy Michel Platini UEFA-elnök, FIFA-alelnök személyesen ragaszkodik a volt magyar sztárbíróhoz, Puhl Sándor kikerült a FIFA-bizottságból. Információink szerint az MLSZ már a hivatalos értesítést is megkapta arról, nem számítanak a magyar szakemberre az újjáalakult testületben. A magyar játékvezetői testület vezetésétől tavaly tavasszal az új MLSZ-vezetőség fosztotta meg Puhl Sándort, s helyére Vágner Lászlót nevezték ki (aki egykor a pályán is legfőbb riválisa volt). A súlyos műtéteken áteső korábbi sztárbíró az év elején a Sport Televízió adásaiból tűnt el, noha korábban állandó szakkommentátor volt, s egészségi állapota miatt sokáig a játékvezetők ellenőrzésében sem vett részt. Vágner László tájékoztatása szerint az ellenőrök és bírók múlt hétvégi továbbképzésén sem jelent meg. Puhl Sándor egy televízióműsorban (ahová csak telefonon jelentkezett be) a múlt héten azt mondta, javul az állapota, és hamarosan viszszatér a közéletbe...

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik