Filkor Attila az ászok között

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
Vágólapra másolva!
2007.07.18. 00:10
Címkék

Kedden újabb mérföldkőhöz ér kezett Filkor Attila milánói pályája: a 19 éves középpályás először kapott lehetőséget kezdőként az Internazionale felnőttcsapatában. Az olasz bajnok a brunicói edzőtáborban játszotta első felkészülési mérkőzését kétezer néző előtt a kínai olimpiai válogatottal, és Julio Cruz szünet előtt szerzett tizenegyesgóljával, valamint Santiago Solari és Adriano második félidőben elért találatával 3–0-ra legyőzte ázsiai ellenfelét.

Filkor Attila a bal belső középpályás posztján 78 percet töltött a pályán, a lefújás előtti negyedórára Goran Slavkovski állt be a helyére – ez volt a fekete-kékek hetedik, utolsó cseréje. Roberto Mancini vezetőedző a Toldo – Filippini, Fatics, Materazzi, Maxwell – Maaroufi, Bolzoni, Filkor, Sztankovics – Cruz, D. Suazo tizenegyet jelölte a kezdőbe, vagyis a már a nemzeti együttesben is bemutatkozó magyar futballista egyazon gárdában kapott helyet a világbajnok Marco Materazzival, és közelről figyelhette meg a Cagliaritól szerződtetett hondurasi támadó, David Suazo bemutatkozását is.

Nagy szó, hogy a felnőttek közt legutóbb 2006-ban szereplő magyar tehetséget ismét bedobta a mély vízbe Roberto Mancini, hiszen aligha kaphat alkalmasabb lehetőséget tudása bizonyítására a játékos, mint az Inter mindig szem előtt lévő nagycsapatában.

„Felemás érzéseim vannak a meccsel kapcsolatban – mondta Filkor Attila. – Egyrészt rendkívül boldog vagyok, hogy életemben először kezdőként számított rám Roberto Mancini, másrészt sajnálom, hogy nem sikerült igazán jó formát mutatnom. Talán az edzések, talán a borzasztó hőség tette, de kicsit fáradtan mozogtam, nem vagyok elégedett a teljesítményemmel. Mindazonáltal remélem, hogy azután is maradhatok a felnőttekkel, ha már itt lesz az edzőtáborban a vasárnap munkába álló Pri-

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: 26 meccs a Magyar Kupában

Birkózás
4 órája

Nagycsoportosok – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

Jöhet az i-re a pont! – Szendrei Zoltán jegyzete

Atlétika
4 órája

Fradi-drukkerek ellen játszik a Ferencváros; Halász Bence történelmet írhat Tokióban

E-újság
4 órája

Továbbra is veretlen az Elche, ezúttal Sevillából rabolt pontot a La Liga újonca

Spanyol labdarúgás
5 órája

Udvardy Panna kikapott francia ellenfelétől, nem jutott négy közé Sao Paulóban

Tenisz
5 órája

Európai kézilabdaligák: Hanusz Egon hat gól lőtt Elzászban

Kézilabda
5 órája

A Marseille szinte végig emberelőnyben játszva győzte le a Lorient-t

Francia labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik