Svájcban is eldördül a startpisztoly

User UserUser User
Vágólapra másolva!
2007.07.15. 20:51
Címkék
Szerdán Dániában is kezdetét veszi az új idény. A legutóbb a középmezőnyben végző Nordsjaelland (5.) a bajnok FC Köbenhanv csaptát fogadja a rajton. Az előző sorozatban a vendégek 1–0-s sikerrel vitték haza Farumból a három pontot. A felkészülés hajrája is a címvédőnek sikerült jobban. A hazaiak a Randersnél ikszeltek, majd a két kiesővel mérték össze pályaválasztóként az erejüket: a Vejlétől 3–1-re kikaptak, a Silkeborgot 2–1-re megverték. Ezzel szemben a koppenhágaiak veretlenek maradtak: A Kaiserslauternt és a Startot felülmúlták, közte a Schalkével remiztek.

Az Esbjerg (7.)–Bröndby (8.) összecsapás az előző idényben 1–1-es döntetlennel zárult. A felkészülési időszakban a rendező csak egy hivatalos edzőmeccset játszott, azon 2–0-ra legyőzte a szintén élvonalbeli Midtjylland alakulatát. Lényegesen szorgalmasabb volt a vendégcsapat, az első két meccsét egyaránt 2–1-re elbukta az Altach, illetve az FC Zürich ellen, a legutóbbin viszont ugyanennyire megverte az Auxerre gárdáját.

Kiegyenlített csatát ígér a Randers Freja (8.)–Viborg (9.) találkozó, legutóbb ugyanebben a szereposztásban a pályaválasztó 3–2-re nyert. A Randers az előkészületek során előbb gól nélküli döntetlent játszott a Nordsjaellandel, a búcsúra kényszerülő Vejlét 3–2-re leküzdötte, majd az újonc Aarhussal 1–1-re végzett. A Viborgnak nem volt sikerélménye ebben az időszakban, előbb az Aarhusnak, majd a Silkeborgnak adta meg magát.

Az ezúttal újoncként rajtoló Aarhus a Horsens (10.) csapatát fogadja. Ezt megelőzően a 2005–06-os kiírásban találkoztak ugyanebben a leosztásban, akkor a vendégek 1–0-ra győztek. Az Aarhus a felkészülés során 1–0-ra lebirkozta a Viborgot, majd 1–1-et játszott a Randerssel. A Horsens hívei a „rossz főpróba, jó előadás” színházi mondás igazságában bízhatnak, ugyanis kedvenceik talapos, 4–1-es verést kaptak a Mydtjyllandtól.

Szerdán Svájcban is megkezdődik az új idény. A Grasshoppers (6.)–St. Gallen (5.) összecsapás több ok miatt is roppant érdekesnek ígérkezik. Elsősorban azért, mert két közel azonos erejű együttesről van szó. Ez még akkor is igaz, ha tudjuk, hogy az előző szezonban az első zürichi párbajukat a házigazda kiütéssel (4–1) megnyerte, ám az már elgondolkodtató, hogy a másik otthoni meccsén csak 1–1-et ért el. A „szöcskék” nem remekeltek az előkészületi mérkőzéseik során. A Leverkusennel elért 1–1-es döntetlennel nincs különösebb gond, az viszont nem sok jót jelent, hogy a Luzern ellen sem tudtak győzni (1–1), viszont a Sahtyor Doneck és a Nancy egyaránt felülmúlta őket. A St. Gallen a próbameccseken kifejezetten jól muzsikált, két vállra fektette az Altachot, a Valurt, az FC Zürich gárdáját és a Wilt is. Ezután azonban a Schaffhausentől kikapott és következett az UEFA-Intertotó-kupa. A Dacia Chisinau elleni első mérkőzésen még nem volt gond, hiszen az idegenbeli 1–0-s sikerrel zárult, ám a visszavágón jött a 4–0-s hazai kudarc, és a fájdalmas búcsú.
Legfrissebb hírek

Németh Hunor szerződést hosszabbított Koppenhágában – hivatalos

Légiósok
11 perce

Romano szerint Wirtz már a szerződését írja alá a Liverpoolnál – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
25 perce

„Hriszto Sztoicskov nagyobb durranás volt, mint CR” – szaúdi sorozat, 5. rész

Képes Sport
27 perce

Britney Spears ment, de vajon Ronaldót is felismerték női pólóválogatottunk Z generációs tagjai?

Vízilabda
47 perce

Ekkor mutatkozhat be Kerkez tétmeccsen a Liverpoolban

Angol labdarúgás
51 perce

F1 75: Belgiumban kezdődött Alberto Ascari egyeduralma

F1
1 órája

Győrben folytatja karrierjét Megyeri Balázs – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Klub-vb: Messi minden idők legjobb góllövője a FIFA-tornákon

Klub-vb
1 órája
Ezek is érdekelhetik