A brazilok nyertek

RODICS DÁNIELRODICS DÁNIEL
Vágólapra másolva!
2007.07.15. 23:30
Címkék

A lengyelek úgy jártak a férfi Vi lágliga elődöntőjében, mint tavaly ősszel, a Japánban rendezett világbajnokság fináléjában. Ugyanúgy a brazilokkal játszottak, a meccs előtt ugyanúgy veretlenek voltak, a brazilok ugyanúgy kikaptak már egyszer a nagy rangadó előtt, és a lengyelek végül ugyanúgy veszítettek. Az ázsiai szigetországban tehát vbezüstérmet nyert, most azonban hazai pályán, Katowicében csak a bronzért mérkőzhet az elődöntőben 3:1-es vereséget szenvedő gárda.

Pedig a lengyelek nagyon készültek, nagyon fogadkoztak, mindenáron vissza akartak vágni…

Kiegyensúlyozott meccs volt a brazilok elleni Világligaelődöntő, minden pontért óriási harc folyt. Érdekes módon egyik csapat játéka sem volt kimondottan következetes, tudatos. Egy ideig annál a csapatnál volt az előny, amelyik az ellentámadások során hatékonyabb volt. Szoros végjátékban a vb-aranyérmes, Világligacímvédő brazilok nyerték meg az első szettet (25:23).

A második felvonás sorsáról is apróságok döntöttek. Pawel Zagumnynak volt két háríthatatlan szervája, ezzel 16:13-ra meglépett a házigazda, a Kanárik (Canarinhos) pedig a folytatásban már nem tudtak közelebb kerülni riválisukhoz (25:23). A harmadik játszma kezdetére a brazil centerek szinte tökéletesen kiismerték a lengyel feladó, Zagumny mozdulatait és észjárását, ennek köszönhetően jelentősen megnehezítették az európaiak dolgát. Brazília gyorsan elhúzott négy ponttal, s előnyét a szett végéig tartani tudta (25:21).

A folytatásban is heroikus küzdelmet vívtak egymással a felek. A drámai végjátékban (25:23) megint a brazilok voltak jobbak, így Lengyelország hazai pályán, tízezer néző előtt sem tudta legyőzni Brazíliát, amely a Világliga döntőjében az Egyesült Államokat 3:1-re legyőző Oroszországgal mérkőzik.

Legfrissebb hírek

Fallabda Eb: Chukwu Hannah a tizedik helyen végzett

Egyéb egyéni
3 perce

Vojvoda Dávid: A hozzáállásnak is másnak kell lennie

Kosárlabda
15 perce

NS-jótékonyság: Adni Jó kispályás focitorna 21. alkalommal

Egyéb egyéni
23 perce

FTC: Ötvös is újra edzésben; valóban ajánlatot tettek Pululuért

Labdarúgó NB I
44 perce

MotoGP, Magyar Nagydíj, időmérő

Egyéb autó-motor
48 perce

A Napoli Kevin De Bruynével védene címet, az Inter új edzővel, a Milan Luka Modriccsal érne fel a csúcsra a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
51 perce

Kovácsréti Márk: Ezek a legfontosabb bajnoki mérkőzések!

Labdarúgó NB I
53 perce

NS-képeslap: Csepel – KIMBA, a jövő záloga

Birkózás
1 órája
Ezek is érdekelhetik