Bátorfi-gála kínaiakkal

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2007.07.06. 23:27
Címkék

Megvalósul a magyar szövetség nagyszabású terve: a nyáron visszavonuló kilencszeres Európa-bajnok, négyszeres világbajnoki bronzérmes legenda, Bátorfi Csilla búcsúztatására sikerült Budapestre csábítani az olimpiai és világbajnok kínai női válogatottat, amely az Európa-bajnoki címvédő magyar csapattal mérkőzik majd meg. A gálára október 8-án vagy 9-én kerül sor a Körcsarnokban. „A kínaiak az október eleji magdeburgi csapat Világkupa után jönnek Budapestre – mondta Faragó Judit, a szövetség főtitkára. – A németországi verseny majdnem másfél évtizednyi szünet után került be ismét a nemzetközi versenynaptárba, így a kínaiak minden bizonnyal legerősebb csapatukkal indulnak, ami garancia lehet arra, hogy hozzánk is a lehető legjobb összeállításban érkeznek.”

Legfrissebb hírek

„Összeütköztök vagy nem előzöl" – Norris szerint Verstappen azt csinál, amit csak szeretne

F1
3 órája

Jeges élmények, jeges zuhany – Csinta Samu publicisztikája

Jégkorong
5 órája

A hetedik – Bodnár Tibor jegyzete

Labdarúgó NB II
5 órája

Hétfői sportműsor: három meccs a csúcsligákban, döntő a Puskás–Suzuki-kupán

Birkózás
5 órája

A kiesőjelöltek képtelenek nyerni; újra NB I-es a Kisvárda

E-újság
6 órája

Gary Anderson leget sem veszített a döntőben, megvédte címét Sindelfingenben

Egyéb egyéni
6 órája

Sznúker: Csao vezet, de a világbajnoki cím csak hétfőn talál gazdára

Egyéb egyéni
6 órája

Remek hangulat, alulteljesítő támadósorok – nem született gól a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik