Nem visszavágó lesz

R. B. B.R. B. B.
Vágólapra másolva!
2007.07.02. 23:20
Címkék

A Világliga ugyan csak szerdán kezdődik a Margitszigeten, a magyar és a horvát válogatott már ma nekilát a könnyed lubickolásnak éppen nem nevezhető sorozatnak. Az idei világbajnoki döntő két résztvevője gálamérkőzést játszik egymással (17.30 óra). Kemény Dénes ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a mostani meccs nem visszavágója az elveszített világbajnoki döntőnek, az összecsapás ugyanolyan barátságos mérkőzés, mint a németek elleni találkozó volt. Már csak azért sem, mert a kapitány szerint visszavágni csak hasonló kaliberű mérkőzés lehet. A lényeg a csapatépítésen van, jelenleg az a legfontosabb. A vb-n, illetve a korábbi világversenyeken minden pólós bőséges tapasztalatot szerzett a riválisról, és a három Vasas-játékos (Nagy Viktor, Varga Dániel és Varga Dénes) hozzájuk képest is némi előnyben van, mert nekik nemrég, májusban Euroliga-meccsük volt a Jug Dubrovnikkal, amelyben hat vb-aranyérmes szerepelt. „A horvátok játékában nagy hangsúlyt kap a center megjátszása – mondta az idősebbik Varga fivér –, jellemző rájuk az erős lábtempó, rendkívül jó felépítésűek. Valószínűleg az emberelőnyös, -hátrányos játékhelyzetek megoldásának lesz kulcsszerepe. Bár a keddi barátságos találkozó lesz, szerintem mindenkiben ott motoszkál, hogy a vb-döntő után különös presztízse van a mérkőzésnek.” Varga Dániel szerint márciusban mindkét válogatott csúcsformában volt, kipróbálta valamennyi, nyerőnek vélt taktikai elemét, ezért ezúttal nem a harcmodorban lehet változás a csapatok játékában, inkább a vízbe szállók személye a kérdéses. Kemény Dénes biztosan forgatja majd tizenhét játékosát, és a horvátok sem feltétlenül a vb-győztes tizenhármakkal érkeznek a Margitszigetre. „Barátságos meccs ide vagy oda, bárhol bárki ellen győzni akarunk, ez a belső igény mindenkiben megvan” – jelentette ki határozottan Varga Dániel.

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: Puskás AFC–DVSC az NB I-ben, Bayern München–RB Leipzig a Bundesliga-rajton

Minden más foci
4 órája

A Bayern ellen kezdi az idényt a Lipcse; Marc Márquez: Sok az éles kanyar, szoros verseny várható

E-újság
4 órája

Fucsovics továbbra is megállíthatatlan, újabb kiemeltet búcsúztatva elődöntős Winston-Salemben

Tenisz
4 órája

Gavrics-dupla, győri előny – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-konferencialiga
5 órája

Csütörtököt mond a Wednesday – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
5 órája

Baráth Péterék egygólos előnyt szerezetek a Konferencialiga rájátszásában

Európa-konferencialiga
5 órája

A Midtjylland, a Malmö, a Genk és a Braga is nagy előnyt szerzett az El-selejtező playoffkörében

Európa-liga
5 órája

Négy nemzet tornája: Kihirdette első keretét a női jégkorong-válogatott kapitánya

Jégkorong
5 órája
Ezek is érdekelhetik