Állnak az esőben

BÁLINT MÁTYÁSBÁLINT MÁTYÁS
Vágólapra másolva!
2007.07.02. 01:23
Címkék
Gyakorlatilag a teljes szombati játéknapot elmosta az eső a wimbledoni bajnokságon, ahol mindössze három mérkőzést sikerült befejezni: egy páros- és két női egyes találkozót. Elmaradt többek között Szávay Ágnes második fordulós párosmeccse is.

A wimbledoni teniszbajnokság szervezői szombaton bejelentették, annak ellenére, hogy a torna első öt napján számos alkalommal szakította meg az eső a játékot, elég jól haladnak a tervezett programmal ahhoz, hogy ne töröljék a hagyományos vasárnapi pihenőnapot. Természetesen a bejelentés idején is éppen szakadt az eső, így a szombati játéknap indulásként rögtön négyórás késéssel kezdődött, majd jó egyórás száraz időszak után ismét jött az eső, amely ekkor már vigasztalanul zuhogott egészen estig.

A rövid csapadékmentes szakaszt alig néhányan tudták kihasználni: egyetlen párosmeccs ért véget, női egyesben pedig Marija Sarapova és Amélie Mauresmo jutott tovább, mindketten két szettben.

Kettejük közül a címvédő, negyedik kiemelt francia végzett hamarabb, neki alig 57 perc kellett ahhoz, hogy 6:1, 6:2-re legyőzze a huszonnyolcadikként rangsorolt olasz Mara Santangelót. Mauresmo szórta a nyerő ütéseket és az ászokat (21-nél, illetve 11-nél állt meg), és egyelőre megállíthatatlan – mindössze tíz játékot veszített az első három fordulóban –, persze az amerikai Jamea Jackson és az osztrák Yvonne Meusburger azért nem kimondottan jó nevű ellenfelek. Nem úgy a következő körben valószínűleg az útjába kerülő Nicole Vaidisová: a tizennegyedik kiemelt cseh lány ugyan nem Wimbledon első számú esélyese, de azért igencsak megnehezítheti a címvédő dolgát.

Marija Sarapova sem húzta sokkal tovább az időt Szugijama Ai ellen, bár a japán hölgy így is sokallta a pályán töltött 74 percet – az utolsó néhányat tudniillik vizes felületen kellett lejátszania, mivel a vezetőbíró az időközben rákezdő esőben nem engedte félbeszakítani a találkozót, mondván, úgy sincs már sok hátra belőle. Az orosz szépség a harmadik meccslabdáját már erősen megázva ütötte be, de egyébként is meg kellett dolgoznia a sikerért, az egyhuzamban 53. Grand Slam-versenyén szereplő japán ugyanis keményen harcolt minden labdamenetért, és volt, hogy brékelőnybe is került. Ám a 2004-es győztes, az elmúlt két évben elődöntős Sarapova nem engedte, hogy kicsússzon a kezéből a találkozó, végül 6:3, 6:3-as győzelemmel jutott a legjobb tizenhat közé.

„Nem akartam folytatni a játékot, de nem volt más választásom, pedig rettenetesen csúszós volt a pálya, ami nem kedvez az én sok futásra épülő teniszemnek, így nem tudtam úgy menni a labdák után, ahogy szerettem volna. Marija viszont gond nélkül mozgott a másik oldalon, így aztán nem szólhattam semmit” – magyarázta Szugijama Ai.

Sarapovának más volt a véleménye.

„Nem volt különösebben csúszós a pálya, legfeljebb a találkozó legvégén. Próbáltam sietve befejezni a meccset, amikor a második játszma közepén megjött az eső, mert tudtam, hogy a nap hátralévő részében már rossz idő lesz, és nem akartam hétfőig várni. A meccslabdáimnál már zuhogott, ráadásul az egyiket elvette a vonalbíró, úgyhogy ideges voltam, mert túl akartam lenni a mérkőzésen” – mondta az orosz,akinek a nyolcaddöntőben Venus Williams, vagy egy újabb japán, Morigami Akiko lehet az ellenfele – az esőszünet előtt az amerikai megnyerte az első játszmát, de a másodikban épp kettős brékhátrányban volt.

Legfrissebb hírek

Alakul a magyar csapat a tokiói atlétikai világbajnokságra

Atlétika
1 perce

Jakab Máté és a Sacramento Kings győzelemmel kezdte az NBA nyári ligáját

Amerikai sportok
14 perce

„Sok játékszituációban látszott, hogy a CFR a jobb csapat” – román sajtóvisszhang

Európa-liga
35 perce

A Chelsea-től igazol az Arsenal; nagy fogás az Európa-liga címvédőjénél – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
36 perce

Kovácsik Ádám: Nem nyomtak úgy oda bennünket, hogy ne kaptunk volna levegőt

Európa-liga
43 perce

Spanyol győzelemmel indult a női vízilabdatorna a világbajnokságon

Vizes vb 2025
47 perce

Ausztráliában rendeznének olasz bajnoki mérkőzést

Olasz labdarúgás
1 órája

Legendás kifakadás a kispad mellől, beszélgetés és kártyázás edzés helyett – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik