Elmaradt a nagy csata

BÁLINT MÁTYÁSBÁLINT MÁTYÁS
Vágólapra másolva!
2007.06.29. 23:18
Címkék
Marat Szafin akár meg is nehezíthette volna Roger Federer dolgát a wimbledoni bajnokság harmadik fordulójában, de a talányos orosz csak a harmadik szettben játszott úgy, ahogy valójában tud, a világelső így kényelmesen jutott tovább.

Nem véletlenül mondta még az első forduló után Marat Szafin, hogy csehül áll önbizalom dolgában: a Roger Federer elleni harmadik fordulós meccset úgy kezdte, mintha nem kétszeres Grand Slam-győztesként, ha nem remegő lábú ifistaként kellett volna kiállnia a világelső ellen. Meg sem próbált pontot szerezni, ímmel-ámmal visszacsapkodta a labdákat, de látszott, nincs sok kedve a meccshez. Federert egy kicsit meg is lepte, hogy ellenfele önként hajtja a fejét a bárd alá, de csakhamar túllendült a kezdeti megrökönyödésen, és fél gőzzel is elintézte az oroszt: az első szettet nevetségesen hamar, 19 perc alatt nyerte meg 6:1-re, úgy, hogy valamirevaló labdamenet szinte nem is alakult ki, az orosznak mindössze egyetlen nyerő ütésre futotta. Szafin pocsék napja folytatódott a második játszmában is. Ugyan indulásképp elvette a világelső adogatójátékát, de Federer hamar visszavette az előnyt. Ellenfele végre elfogadhatóan játszott, így majdhogynem nézhetővé vált a találkozó. Még néhány izgalmasabb labdamenetet is összehoztak a felek, megmutatva, hogy azért itt a jelenlegi férfitenisz talán két legnagyobb ösztönös zsenijéről van szó. A játszma 6:4-gyel így is a világelsőé lett, de legalább Szafin is belelendült valamelyest – nem hiába mondogatta sokszor, hogy neki az ötszettes, maratoni találkozók fekszenek. A harmadik szett aztán már olyan teniszt hozott, amilyet várni lehet a felektől: az orosz ugyan még mindig elkövetett hajmeresztő ostobaságokat, de végre megcsillantotta zseniális elütéseit is. Így sikerült hoznia saját adogatójátékait, de bréklehetőségre már nem futotta erejéből a remekül szerváló Federer ellen. A rövidítésben 4:4-ig nem volt semmi baj, akkor azonban a „Moszkvai Megszállott” a hálóba perdített egy nevetségesen könnyű röptét, majd idegességében a következő két labdamenetet is elszúrta – Federer már csak ütögette vissza a labdákat, tudta, hogy ez fog történni. A világelső így továbbra is szettveszteség nélkül menetel, a következő körben az orosz Dmitrij Turszunovot legyőző német Tommy Haas vár rá. Ha Janko Tipszarevicsen és az ötödik kiemelt Fernando Gonzálezen múlott volna, Federerék meccse bele sem fért volna a pénteki játéknapba. A fiatal szerb és az ötödik kiemelt chilei ugyanis igencsak elhúzták az első mérkőzést a centerpályán. Tipszarevics végül 3 óra 35 perc alatt, meccslabdáról fordítva nyert a döntő szettben 8:6-ra, és a kilencedik kiemelt amerikai James Blake-et verő spanyol Juan Carlos Ferreróval találkozik a 16 között. Továbbjutott a három francia testőr, Richard Gasquet, Jo-Wilfred Tsonga és PaulHenri Mathieu is.

Legfrissebb hírek

Jakab Máté és a Sacramento Kings győzelemmel kezdte az NBA nyári ligáját

Amerikai sportok
8 perce

„Sok játékszituációban látszott, hogy a CFR a jobb csapat” – román sajtóvisszhang

Európa-liga
29 perce

A Chelsea-től igazol az Arsenal; nagy fogás az Európa-liga címvédőjénél – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
30 perce

Kovácsik Ádám: Nem nyomtak úgy oda bennünket, hogy ne kaptunk volna levegőt

Európa-liga
37 perce

Spanyol győzelemmel indult a női vízilabdatorna a világbajnokságon

Vizes vb 2025
41 perce

Ausztráliában rendeznének olasz bajnoki mérkőzést

Olasz labdarúgás
1 órája

Legendás kifakadás a kispad mellől, beszélgetés és kártyázás edzés helyett – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
1 órája

64 millió euróért szerződtetett szélsőt a Tottenham – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik