Bemutatás péntek, 13-án

SZ. E. M.SZ. E. M.
Vágólapra másolva!
2007.06.29. 23:18
Címkék

Már számolják a napokat a Los Angeles Galaxy szurkolói, mivel július 13-án, pénteken hivatalosan is bemutatják David Beckhamet a drukkereknek. Világszerte rengetegen tekintenek balszerencsés napként a tizenharmadikai péntekre, de remélhetőleg David Beckham nem hisz ezkben a babonákban… A Real Madridtól bajnoki címmel búcsúzó játékos jelenleg még nyaral, és néhány nappal a ceremónia előtt érkezik Los Angelesbe. A középpályás ötéves szerződést kötött a Galaxyval, és előreláthatólag július 21-én léphet pályára először – a Chelsea elleni barátságos mérkőzésen. A Nyugati főcsoport utolsó előtti helyén szerénykedő amerikai együttes mérlege a második legrosszabb a ligában: eddigi tíz meccséből mindössze kettőt nyert meg, háromszor ikszelt, és ötször kikapott. A szurkolók már türelmetlenül várják David Beckham érkezését, és joggal reménykednek, hogy a klaszszissal jelentősen javul majd csapatuk teljesítménye. A Los Angeles Galaxy másik szerzeménye, a portugál Abel Xavier már bemutatkozott a bajnokságban.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: kialakul az elődöntő mezőnye az Európa-ligában és a Konferencialigában is

Minden más foci
5 órája

Courtois: Most nincs olyan tipikus csatárunk, mint Joselu

Bajnokok Ligája
5 órája

Lautaro Martínez: Megmutattuk, hogy nagy dolgokra vagyunk képesek

Bajnokok Ligája
6 órája

40 éve vettük be Bécset, vb-szereplést ért a 3–0; A McLaren favoritként készülhet a Szaúdi Nagydíjra

E-újság
6 órája

Tripla: álomból cél – Moncz Attila publicisztikája

Bajnokok Ligája
6 órája

Az idő ára – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

A csoda most elmaradt – az Arsenal idegenben is legyőzte a Real Madridot

Bajnokok Ligája
7 órája

Négy gól a San Siróban: az Inter megőrizte előnyét és bejutott a BL-elődöntőbe

Bajnokok Ligája
7 órája
Ezek is érdekelhetik