Újra a Pro Recco vezet

R. B. B.R. B. B.
Vágólapra másolva!
2007.06.09. 18:51
Címkék

Kásás Tamás számára mind össze hatvannégy másodpercig tartott a Posillipo–Pro Recco olasz bajnoki döntő harmadik mérkőzése. A magyar játékost ugyanis a játékvezetők ütésért cserével végleg kiállították, így még a kispadon sem nézhette végig az összecsapásból hátralévő időt. Érdekesség, hogy a második meccsen éppen őt ütötte meg a montenegrói Borisz Zlokovics, akit a kiállítás mellett a fegyelmi bizottság kétmeccses eltiltással is sújtott, klubját pedig 250 euróra büntették.

Kásás kiállítása után a szintén montenegrói Nikola Janovics már a második hazai ötméterest értékesíthette, amire a túloldalon is büntető volt a válasz. A Recco első gólját Madaras Norbert szerezte, a második negyedben pedig fordítani is tudtak a vendégek. Az utolsó nyolc percben Janovics negyedik – ezúttal emberelőnyös – góljával próbált közelebb kerülni riválisához a Posillipo (8–9), ám Arnaldo Deserti egy percen belül visszaállította a kétgólos különbséget, sőt Alberto Angelini pattintásával először ment hárommal a Recco. Janovics ugyan ötödször is mattolta a jól védő Tempestit, ám a vendégeknek volt válaszuk a nápolyi gólra, és mivel ekkor már csak két perc volt hátra, lassan elkezdhette ünnepelni második sikerét a Recco.

Győzelmükkel újra Madaraséknál az előny, a következő mérkőzést szerdán Genovában játsszák. Ha győz, a Recco megvédi bajnoki címét.

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: Puskás AFC–DVSC az NB I-ben, Bayern München–RB Leipzig a Bundesliga-rajton

Minden más foci
4 órája

A Bayern ellen kezdi az idényt a Lipcse; Marc Márquez: Sok az éles kanyar, szoros verseny várható

E-újság
4 órája

Fucsovics továbbra is megállíthatatlan, újabb kiemeltet búcsúztatva elődöntős Winston-Salemben

Tenisz
4 órája

Gavrics-dupla, győri előny – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-konferencialiga
5 órája

Csütörtököt mond a Wednesday – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
5 órája

Baráth Péterék egygólos előnyt szerezetek a Konferencialiga rájátszásában

Európa-konferencialiga
5 órája

A Midtjylland, a Malmö, a Genk és a Braga is nagy előnyt szerzett az El-selejtező playoffkörében

Európa-liga
5 órája

Négy nemzet tornája: Kihirdette első keretét a női jégkorong-válogatott kapitánya

Jégkorong
5 órája
Ezek is érdekelhetik